FőoldalTŐLEMVersekRészletek egy operalibrettóból

Részletek egy operalibrettóból

A szélnek eresztett bábu
192
159
A vendégszerető
103
68
Siegfried Jerusalem és Kiri Te Kanawa hangjára

I. A zongora
(Kiri Te Kanawa)

Ha bálnák volnánk, delfinek,
nem tudná soha senki meg,

hogy hol kószálunk, kedvesem,
szabadon, sósan, nedvesen;

rejtegetnének mélyvizek,
el nem árulva senkinek:

merre kísérjük egymást ketten,
szerelmes, lázas delfinek,
éjszakákban és tengerekben.

*

Egyszer csak meghallod egy januári
estén vagy éjszakán
a kertben kint felejtett
hófútta zongorán,
egymásnak mint felelget
két hang
s egy akkord is talán,
mintha madár ugrálna
két közeli billentyűn,
mondjuk, a gén s az án.

*

Így élnénk,
ahogy estére este telne,
el nem veszítve egymást, s mégis
újra s újra egymásra lelve,
kérdezősködve és felelve,
csak akkor kötve föl nyakunkba
az álom közös sálát,
mikor a reggel közeledne
– mindennap túl korán –,
ha bálnák lehetnénk, szerelmem,
vagy billentyűk egy kerti
zongorán.

 

2. A holnapi nap
(Siegfried Jerusalem)

Holnap, kedvesem, holnap,
holnap majd elrabolnak!

Föl fog fényleni tőle
melledben az az apró,
titkos és puha napló,
amit Isten ír Benned!
ő küldi el majd érted:

én leszek az a rabló.

Ki tud még tovább várni!
megszámoltam, szerelmem,
hogy hány napja születtem,
az ember belesápad:
10 740!
s nem veled telt el egy sem!

Nélküled éltem, keltem,
didereg ám a lelkem!

sohasem kaptál tőlem
sem mezei – sem vágott –
sem cserepes – virágot –

ó, ez a jöttment élet!
miért nem veled élek!

A szív megunja verni,
a térd megunja járni,
kipirulva a lélek,
nem tud már tovább várni!

elviszlek, elrabollak
holnap, szerelmem, holnap!

nem tudják meg az élők,
megbocsátják a holtak!
holnap már énrám csillog
aki vagy, az a csillag.

 

3. A fák
(Kiri Te Kanawa)

Ablakod alatt fenyőszálak,
vagy lehet, nem is fenyő az,
madarak szállnak le rájuk,
de talán nem is madár az,
torkodban milyen borostyán,
milyen repkény, milyen repkény!
nem is biztos már,
hogy a vágy az.

 

4. Nehéz napokat élünk, angyalom
(Siegfried Jerusalem)

Nehéz idő ez:
s épp mirajtunk
föl-fölfeslik az oltalom;
de lélegzünk! mint fű a földben,
s meglátod, hamarost kihajtunk
zöld vitorlákkal, angyalom.

Kedvesem, kedves, kedvesem:
míg arcom el nem rongyolom
az idő szürkés vasbetonján,
– ahogyan hozzá horzsolódik –:
mindaddig szeretni foglak
s tovább is, kedves, nemcsak addig.

De hogy nem szerettük egymást eddig?

Hogyan is volt ez? eltűnődöl,
te miért nem őt, ő mért nem téged
s miért azt, akit szeretett?

Azt hiszem, oka főleg a sors?
vagy a sorsot is át- meg átható
szövésminta? meg az, hogy semmiképp
nem volt a múlt előre látható?

De ezzel most már ne törődjünk;
a szerelem szeretve,
s a múlt elásva jó
szeretlek; a húsvéti égen
vagy a réten
feljő
egy fűből s csillagból összerótt
hajó.

 

5. Az áradás

„Kádban bálnák közt halni meg!"

(Siegfried Jerusalem)

Egy réges-régi hófúvásról
beszélek kedvesemnek én
április tizenegyedikén.

Ám ezalatt fürdőszobánkban
valaki hamuszín ruhában
folytonosan, mint neveletlen gyermek,
ahogy beszélek, folyton feleselget:

így hívja föl a közfigyelmet
valaki hamuszín ruhában,
így hívja föl magára
s két halott bálnára a kádban.

És lám, kinőtt a zuhanyból a repkény!
s mint lepkék szárnyán,
s mint a méh hajában –,
a szirmokon,
a szárnyakon,
a lepkén,
ahogyan ott zizeg egy Írás,
e lényecskéken egész hosszú nyáron,
úgy villogott most kis piros betűkkel
a repkény levelén, a folyondáron:

NYISD FÖL A BÚCSÚZÁST! MÖGÖTTE MINDIG
AZ EGYMÁSRA TALÁLÁS FÁJA NYÍLIK
az egymást újból megtalálás lombja,

mert az újabb találkozások szánját
az elválások hideg lova vonja.

S ekkor a bálnák föltámadtak!
játékos fejük átütötték
ama történet hófúvásán
– ahogy egy hulló csillag titkos arca
hull át személyisége földi másán –,

mindig van még egy nap,
még egy éjjel,
soha és semmi nem UTOLSÓ,
szuszogták élőn, együtt lélegezve
a szobát szerteszéjjel sodró
felhőkkel s zöld hullámveréssel
– mindig van új nap
s még egy éjjel.

S fröcskölve úsztak el, vidáman
a vízi tavasz virágzáporában.

Emlékükre meg rácsukódott
ezernyi forgó levelével
a zizegő, lágy páncélszekrény,
a zuhanyrózsából kibomló,
megőrző és szerelmes repkény.

S mint emlékezet a lebontott házat,
áruházat:
a félelmet köpenyként eltakarja
az az egykori hófúvás-ruházat.

 

6. Pólusmadár, te sarki csér
(Kiri Te Kanawa)

I. A (déli)sarki csér, a Sterna antarctica fészkelőterülete a magas északon van, az Északi-Jeges-tengert körülvevő szárazföldek peremén. Hóval befújt fészkét megtalálták már az északi szélesség 82. fokán is. Ide június közepén érkezik meg, hogy azután a költés befejeztével dél felé vegye útját, hiszen téli szállása a Föld másik pólusán, az Antarktiszon, tehát a Déli-sarkon van.
24 000 kilométernyi utat tesz meg, vagyis Földünk egyenlítőjének több mint felét. Ha azonban a táplálékszerzéssel járó útközbeni kóborlásokat is figyelembe vesszük, úgy ez a számadat még elképesztőbbé válik.
De a sarki csér világbajnoki címét nem csupán a távrepülésben szerezte meg, hanem a napozásban is.
II. Fülöp spanyol királyról szokták mondani azt, hogy birodalmában sohasem nyugodott le a Nap, hiszen amikor a madridi kastély fölött már leáldozott, a távol-nyugati gyarmatokon akkor bukkant fel az óceánból. A csodálat a sarki csért is megilleti, hiszen amikor az északi félgömbön nyár van, a sarkkörön túli tájakon állandó a nappal, s ragyogó fényözön fogadja madarunkat akkor is, amikor az arktikus tél beálltával az Antarktiszra költözik, ahol ekkor áll be a nyár. Hogy a napozás világrekordja még teljesebb legyen, azt is hozzá kell tennünk, hogy madarunk a költő- és a telelőhely között levő távolságot éppen a leghosszabb nappalok idején repüli át.

Hónapok óta elkísér
a sarki csér, egy sarki csér.
Virraszt fölöttem, altat, ébreszt engem,
verdes, világít, röpdös bennem,
hallom a szárnyát akkor is,
mikor lelkem az ébrenlétet unja,
s belső szemét a fül is már lehunyja;
suhogásába ütközöm,
ha öltözöm, ha költözöm;
egy téli estéről beszél.
Ó, az a csőr, az a tél, az a szél!
Kettőnk szerelme ez a csér.
Nem fog meghalni sohasem.
Legfönnebb egyszer visszatér
országába, mely nem egyéb:
folytonos, fényes utazás
az Északi- s a Déli-sark között;
ott él majd örökös téli fényben,
mikor majd visszaköltözött,
mikor majd visszaköltözik,
s feje fölött, mint angyalarc
a Le Nem Nyugvó Nap őrködik.

 

 

Aktuális 3