Agyadban, a kövek közül, forró víz törne föl,
párája csillogna a gömbölyű köveken, forró
vizek húzódnak szemedbe – meleg
esők paskolják a köveket
agyadban forró függönyök.
Önhitt vizek töltenék meg a délutánok medrét,
keserű gőz forrna a vizek szemgolyóján –
az est partjain ráztad volna szárazra magad, bőrödre
higanyos szikrázás ütve – ahogyan
a vizekből kiemelt gyermek ládáján villognak
az ércszögek: ó alvó gyermek aki
elnyújtózol az
ércszöges éjszakában,
faládád szögei fölött Frigyes bácsi virraszt:
de mi is történnék veled, aki bizonyosan innál
a farkasok lábnyomából, vagy becsalogatna kunyhójába a
szénégető s még jól járnál, ha óriási csízként élhetnéd
tovább napjaid – szegény gyermek.
Mikor havazik a föld alatt, matat a tél a földben,
kitapogatja és beszitálja az alvó üregi állatkákat:
akkor hóval telnek meg
az eldobott tücsökhegedűk is.
*
A tél vásznai mögött must vékony gyapja habzik,
három szempár néz rád a függönyök mögül.
