Villamosszékre leszállt, elégő pintyek,
jog közt szétszakadó nyelv – szakadhat, mindegy
kő morzsol minket, kövek darálnak s lángok
havazás bennünk, kiöltött vasfullánkok –
– Megnő még rajtad a haj, megnő még, megnő?
– Nem tűzöm föl – már többé – fedjen csak kendő –
– Nem számít, hogy volt régen; simogass mostan:
– Nézd, mit kapsz tőlem: szép fehér ing, kimostam,
viseld, ez óvjon, kinn most tél csikordul,
suttogás bennünk és hó hull és hó hull,
ölelsz, ölellek, még, még, elveszetten,
mint egymást, látod, ezek a szonettek
kik ketten egyként egymásnak születtek
szét nem szedhető párban, összetetten
