Folyóiratunk szerkesztőjének szíves biztatására közlök néhányat ama levelekből, amelyeket Martinas (Mártonos) Antal szabófalvi csángó gazda, kedves jó barátom, intézett hozzám. E levelek valósággal nyelvemlék-szerű fontosságúak.
(Rubinyi Mózes bevezetőjéből, 415. o.)
[Az alábbiakban előbb az egyik levél egyes részleteinek olvasatát közöljük, majd néhány szemelvényt az eredeti szövegből.]
I.
[...] de hát a magyar földi magyarok csak igen nagyon gyéren láták testvéreiket, mert egyezer esztendő alatt vagy tíz tizenöt magyar jött el a moldvai csángókhoz. És azok is látták, hogy a csángók beestek a tengerbe, de nem latolgatták a veszedelmet és nem segítettek nekik, hogy kiszaladjanak a halálból; látták, hogy fel vannak akasztva, de egy sem akarta elvágni az akasztó kötelet, hogy leakassza őket; látták, hogy a csángókon ég a tűz, de egy sem vett kevés vizet, hogy leöntse a tűzre s eloltsa a tüzet; látták a nagy testvérek, hogy kis testvéreik elvesztődtek az erdőben, de egy sem hozta ki őket a napfényre az erdőből; látták, hogy közel van, hogy megegyék őket a vad farkasok és egy magyar sem restelte meg magát, hogy rikoltson a farkasra, hogy ne egyék meg a csángókat. Elhagyták az isten gondviselésére, az idő folyására, úgy hogy ha sikerül, kiszaladjanak a csángók a tengerből, az akasztófáról, a tűzből, az erdőből, s a farkasok szájából is, ha nem sikerül, ott vesszenek el az átkozott csángók, mintha nem lennének magyarok.
Mikor elvittek engem az iskolába, én nem tudtam, hogy magyar fiú vagyok, mert apám [...] nem volt mikor hogy mondja, hogy magyar fiú vagyok; édes anyám meghalt és elhagyott hat évesen és nem volt ki tápláljon és magyarnak nevezzen – mert itten nincs magyar iskola. [...] Egy nap megharagudott a tanító rám és mikor rám bőgött egyet nagyon: „Ne légy disznó pogány magyar", nem kellett hogy meg elmondja [...] mert úgy megjegyeztem magamnak, hogy 25 esztendeje óta, még most sem felejtettem el.
Mikor haza mentem, elmondtam apámnak s megkérdeztem, mit jelent a szidás, akkor apám is megmondta nekem „fiam, azt jelenti, hogy magyar fiú vagy"[...]
Csángóknak neveznek minket, mert mondják és megmaradt a beszéd, hogy mikor feljöttek ezekre a földekre a nagyapáink, jöttek csangókval (csengőkkel) minden marháikon és nekik is volt a kezeikben, mikkel hol előre mentek, mind csengetés volt, a hegedűkből hegedültek, fegyverekkel lövöldöztek és nagyon vigadtak, s ki látta s hallotta, mind azt mondta, hogy befordultak s letelepedtek valami „csángós" emberek és azóta annak nevezték őket a „magyar csángók".
[...] a beszédünk is elváltozott s elfelejtődött, mert senki sem tanít magyarul; senki sem segít s úgy csinálnak velünk az erősek, amint csinált az oroszlán (az állatok császára) az egérrel.
[...] kik régebben írtak a csángókról [...] amit írtak, mind az olasz papoktól szedték, mely papok, ha tehetnék, a magyar embert megennék lábról, csúfolni meg csúfolják minden vendégnek, mert nemcsak az olasz papok csúfolkodnak a csángókon, hanem még az olasz püspök is, a jászvásári Kamili Miklós (olasz ember), amelyik volt Tamásfalván pap, falu Szabófalva mellett, hol egy magyar sem tud magyarul – azt mondotta a szemináriumi ifjú tanulóknak, hogy a magyar nyelvet ne tanulják, mert az a lónak a nyelve és ló-nyelv.
[...] és röviden mondom, hogy a moldovai olasz papok fényes nappal, elevenen és lábról eltemetik a magyar csángókat, ha még sokáig paposkodnak és uralkodnak magyar csángó fejeken. [...]
A Vasárnapi Újságból csak két darabot kaptam, több nem jött, a húsz darabot miket mondott a november 6-i írásba, nem jött el és kérem, küldje el leghamarabb ajánlva postára, másképpen nem ér el hozzám, az árukat elküldöm, amennyit megír s mikor megmondja.
Még kérem uraságodat, hogy beszéljen a Vasárnapi Újság gazdájával, hogy küldje el rendesen a Vasárnapi Újságot, mert megfizetem az árát, és írja meg, mi a baja, hogy mostanig elkésett annyira, hogy várom vagy két hónap óta az újságot s nem jő, mi baj lehet, nem tudom, mostanáig csak két darab Újságot kaptam meg az arcképekkel [...]
Maradok igaz jó csángó barátja Mártonos Antal.
Szabófalván, november 22-én, 1900. Moldova-országon.
II.
...de hát a magyar földi magyarak erösz dorcsi gyiren csak látták a zöcseiket, mert egy ezer 1000 esztendőbe vai tiz-tizenöt magyar el jötek a Móldóvai magyar csangóknáleli is azakis láták ke csangók bé esztek a tengerbe de nem vetek szemi mirteket s agyanak szegicséget hogy ki szalagyanak a haláltól; láták ki fel vadnak akasztva, de egy szem akarta el vágia a zakasztó kötelet hogy le akaszán; láták ke a csangókan ig a töz, de egy szem vet köves vizet hogy le öncsin a tözre is el uicsán a tözet; láták a nagy öcsék ke kicsi öcséik elvesztetöltek a zerdőbe, de egy szem haszta ki a napfinre a zerdöböl, láták ke közél van hogy meg egyik a vad farkasnak, is egy magyar szem resztelte meg magát is rikóicsan farkasra hogy ne egyik meg a csangókat.
El haták a ziszten számiára is a zödö történetire, ugy hogy há lesz riszik ki szaladnak a csangók a tengerből, a zakasztófáról a tözböl, zerdöböl is a farkas száiábulis, há nem lesz riszik ot veszenekel a zátkozat csangók, mintha nem leninek magyarak!!!
Csangónak neveznek nönket mért mangyák is meg maradat a beszid, ke mikar fel iötek ezekre a földekre a mószóliaink, jötek csángókval minden marháikan is nekiki ult a kezeikbe mikvel huleli mentek mind i cseregitis volt, a tzinigékböl hegedöltek, fegyverekvei ködesztek is nagyon vígatak
Mig kirem uruságát hogy beszilien el a Vasárnapi uisági gazdáival, hogyi kölden el rendesen a Vasárnapi uiságat, mert fizetem meg a zárát, is irian meg mi a bai hogy mostanig el kiszet aniara hogy varam vai két hulnapiától a uiságat is nem jó, mi bai lis nem tódam, mostanig csak két darab uiságat fogadtam el a arztkipekvel...
