Majd egyik éjjel megkeres
Aradon is egy ezredes,
katonás, délceg, amilyen én
sohasem voltam, ó én szegény
egy aradi alezredes
ki egész éjjel szállodád
ablaka alatt álldogá't
s ki bármit megtehet veled, barátom
mert néki ily hatalmat ád
a rajta zörgő bőrkabát
ám – mint épp tőle megtudod –
jóakaród ő, jóbarát;
megkeres ő, mint őrnagy is
ha itt vagy is, ha ott vagy is
s eljönni hozzád úgy sem restell:
ajtód veri mint törzsőrmester,
katonás, délceg, ó én szegény
sohasem leszek amilyen én.
De rangom nekem is van azért.
Az át nem látható, lezárt,
de föl-fölnyitható jövő.
Nagy jó uram, nagy jó uram,
cipőm alatt megszokhatatlan csizma
és 3 × veri ezt kenden
és ingem alól is kilóg
Ludas Matyi vissza
folyton ki-
látszik ingem cipőm a-
lól a jövő ala-
kulatainak nyír-
fából varrt egyen-
ruhája:
hogyan is ne volnék gyanús, barátom!
Üt-ver az óra, meg-megáll.
Elkülönítve élek én,
szívem elkülönítve jár
de azért mégsem bánatos
különítményes, az vagyok,
jövőkülönítményes, ős-
huszonegyedik-százados.
