FőoldalTŐLEMVersekLátlak nyírfáid közt

Látlak nyírfáid közt

A sirálybőr cipő
32
5
A vendégszerető
202
113

Most szél fúj Monostor felől,
ott állsz a szél mögött,
elhoz a szél idáig
mint havas főkötőt:
sodorja is tovább
de azért úgy-ahogy
még fölismerhető,
elhoz, bár nem egészen.
Éppen csak sejthető:
ott állsz – vagy ottan álltál –
a fehérbőrű fáknál,
mintha valamit néznél?
mintha valakit várnál.

Leszakadnak a priccsek az ibolyákban,
utolsó vacsorám epre még
ingujjban inog a vízmosásban:
de majd egy havas hajnalon
le kell érte hajlanom.

*

Éltem én másfajta fényben egykor.
Nélküled alszom egyre-másra,
vakít valami, forgolódom,
éppen szemembe süt a páva,
tollát borzolja, így beszél:
FELÖLTÖD VÍZI ÖLTÖNYÖD,
KÍSÉRTET, AZ VAGY, LÁTOMÁS
A BEZÁRT USZODÁK MÖGÖTT.

KIS KENYERED MEGETTED
ÉS MEGITTAD TEÁD –
MÁSFAJTA FÉNYBEN ÉLTÉL,
KÉT NAP SÜTÖTT REÁD!

LEBONTOTT HÁZ A MÚLT,
REDŐNY LÓG ABLAKÁN.
KERESGÉLSZ BENNE;
MIT?
EGY VASALÓT TALÁN.
DE TEHETSZ BÁRMIT.
ÚGYIS
AZ AZ ARC VISSZATÉR
MINT FELADÓ KEZÉHEZ
A NÉVTELEN LEVÉL.

Ennyi most elég mára.
Megittad kis teád –
így szól hozzám a páva,
leoltva önmagát.

*

Megzavarsz észrevétlenül
mint karórát a hegy mögül
az alvó, hűvös, mágneses,
hatalmas, hallgatag vasérc
mint történet egy főkötőről
újra meg újra visszatérsz
mint népmesék a fű alól
vagy fű alá a fű-lidérc.

Főkötő, főkötő,
meg sem tartható,
el sem veszthető.

Sündisznó-bandák, pávaszó,
téli és nyári névnapok
így telik el az életem
én vagyok s mégsem én vagyok.

 

Aktuális 3