A tóvidéken most fönn fönn kicsim
fönn a tavaknál hull már a hó
a hó
tudod
hol encián-sugárvetők még tegnap este is
csontunkig sütöttek át
mint kék injekciók
hajadban nyár zizeg szívem szívem
arcodon átfúj átfúj átragyog
nagyon
de kinn az erdőben fajdkakaszsivaj
a holnap lehullott friss havon
szél jön házunkhoz
szél rúgja házunk tarkón
tarkón homlokon
törökülésben házunk közepén
nyitott az ajtó tárva leng
s házunkat holnap: víztelen
iszonyú sodrás rontja el
szétrobbantja s mint hattyút rongybabát
görgeti égen űrön át
Mi pedig kinn a holnap hullt havon –
köröttünk pipacsok ütik át fejük:
a lentiek
figyelnek minket pipacs-periszkópokon
