Lépteid háziolvasmánnyá váltak: kövek és vonatlépcsők fölé hajolva tanulmányozzák őket a hozzáértők. A nyomozás tőre az éjszakában: mint egy kintfelejtett, száradni fölakasztott fehér kezeslábas figyelmeztetése egy hajdanvolt kert mélyén. Mögötted a történések újra és másképpen már soha végig nem járható oszlopsora, mely éppen idáig hozott téged: bizonytalanul állsz a tisztáson, be nem helyettesíthetően, mint a szerelmes mammutok ébrenléte, mint egy varrógép, mint a csillagok ténye, mint egy csizmadia. Ittléted természetes. A kérdésre nemhogy válaszolnod, de bólintanod is fölösleges; igen, újra ezt. És harmadszor is.
