Ma itt járt két mozdonyvezető – mesélte kedvesem, aki a vasút mellett lakik. – Bejöttek a házba, és vizet kértek – folytatta. – A kazánba kellett nekik. Aztán hívtak, hogy menjek velük. Megmondták, merrefelé tartanak, de elfelejtettem annak a városnak a nevét. Lehet, hogy nem is várost, hanem egy vidéket neveznek így.
– De én nem mentem velük – fejezte be kedvesem, aki a vasútnál lakik. Igazat mondott. Az egyik látogató ugyanis én voltam, mozdonyvezető-álruhában, feketére kormozott képpel. Ilyen mozdonyvezetők ma már nincsenek, és ezt bizonyára ő is tudta. Azt is sejthette így, hogy egyikük én vagyok, nem más. Azt hiszem, ezért is nem jött velünk Maléziába.
