(1) A tó tavaszi éneke Dsidától. Biztos, hogy ennél nem írtak tíz szebb verset az elmúlt száz évben.
De vajon valóban a legszebb verseket keressük? Vagy a legjelentősebbeket?
Mitől jelentős, ami jelentős? A Nemzeti dal nem attól jelentős, hogy szép. Attól jelentős, mert részévé lett a nemzet egójának. Vannak versek, amelyek annyira jelentősek, hogy a számtalan megmozdított, berezonáló nem-esztétikai (hanem politikai, történelmi, vallási stb.) emóció az élményt átfordítja esztétikai élménnyé. (Az önbecsapásról itt most ne beszéljünk – „...attól olyan szép, mert erről vagy arról a témáról ír" –, habár az esztétikai illúzió természete talán rokonságban áll az önbecsapáséval.) De azt hiszem, mi most nem azokat a verseket keressük, amelyek olyannyira jelentősek, hogy már szépek – mint pl. Dsida Psalmus Hungaricusa –, hanem azokat, amelyek annyira szépek, hogy ettől válnak jelentőssé. A tó tavaszi éneke ilyen.
(2) Az Anna örök is ilyen, a maga közhelyességét súroló fordulataival. Azt mondanám, túlzással persze, hogy Juhász Gyula versét Orbán János Dénes mentette át a következő századba, azzal, hogy cinikus, sprőd párverset írt hozzá, amit már nem tudok nem-hozzáhallani; nekem a kettő együtt a múlt század egyik legjobb verse.
Igaz viszont, hogy nem a legjobb verseket keressük. Hanem a legszebbeket. Akkor most ezt a Juhász–Orbán-verset vegyük föl vagy ne?
(Jut eszembe: Tandori is arcátlanul beleírt Kosztolányi Csáth Gézát sirató versébe: a vers sokkal jobb lett, bár így sem a század tíz legjobb versének egyike.)
Gyors kontroll-kérdés: vajon melyik a 19. század tíz legjobb verse?
És vajon a magyar líra a késői Csokonaitól a korai Ady Endréig tett-e meg nagyobb utat, vagy a késői Adytól a korai Orbán Jánosig?
Ady. Biztosra vehető, hogy a 20. század tíz – öt? három? – legnagyobb költőjének egyike. Megrázó, hatalmas, szenvedélyes beszéd az övé. De még a leggyöngédebben is ő szólalt meg, ha gyöngéd akart lenni – ám vajon szépek-e a versei? A nagy Cethalhoz: az Istenhez szóló, valaha írott legmisztikusabb sorok közül valók. Vajon szép-e ez a vers? Vagy csak utolérhetetlen? Ady úgy beszélt a nőkhöz, ahogyan magyarul addig senki, és talán azóta sem; százszor jelentékenyebbek ezek Juhász Gyula Anna-versénél: de vajon szebbek is?
Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Füst Milán, Kassák, Weöres, Nagy László, Pilinszky, talán ez a Top 10, a 20. századi magyar költészet panteonjának felső emelete. Mi sem lenne egyszerűbb, mint mindegyiküktől kiválasztani egy verset, aztán azt mondani: tessék, a legszebb tíz.
No és ha valaki tíz Ady-verset találna a legszebbnek?
Juhász Gyula, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Sárközi György, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Szilágyi Domokos, Petri György – s velük a holt költők huszonegyfősre kiegészült társasága. Élőkről most ne szóljunk. Ám még mindig nem írtuk le Jékely Zoltán vagy Karinthy Frigyes nevét, Márai, Déry, Sinka István: emlékezetes, nagy versek szerzői; de vajon melyiküké a nyolc másik legszebb vers? (Vajon hogy szól magyarul a „melyiküké" többes száma?)
(3) Hervadó asszonyok. Szabó Lőrinc írta, akit egyébként inkább jó költőnek tartok, mint lángeszűnek. És mégis. E verse szebb, mint akárhány zsenié. És persze szebb, mint amit ő maga bármikor is... igaz, hogy a Semmiért Egészen a század egyik legfontosabb verse. De mi a szép verseket keressük most.
(Szép versek. Az jut eszembe, hogy mikor politikai lemészároltatásom elkezdődött, ezzel – érthető módon – együtt kellett járnia költői megsemmisítésemnek is. Hiszen soha nem lehet tudni, hogy egy költő népszerűségéből mikor kovácsolódik politikai tőke. Ezért legjobb, ha a különösen veszedelmes felforgatókat leradírozzuk a magyar költők csoportképéről. Így történt, hogy amikor legjobban rá lettem volna utalva a pályatársak szolidaritására, nevem egyik napról a másikra, évtizedes jelenlét után, eltűnt a Szép versek antológiákból. Nesze neked szépség.)
(4) Öregség. Azzal a megszorítással, hogy szerzőjének, Füst Milánnak az előadásában. És itt most zavarban vagyok. Tényleg szép ez a vers? Vagy csak monumentális, lenyűgöző, torokszorító, felemelő, katartikus? Blőd kapitány kérdezhetné: olyan katartikus, hogy az már szép?
(5) Persze van még egy vers, amely azáltal is válik egyik legszebb versünkké, hogy lúdbőröztetően katartikus. Az Egy mondat a zsarnokságról. E vers is – mint a Nemzeti dal – részévé lett a nemzet énjének, én-tudatának. De miért válhatott azzá? Mert tökéletes. Mert sodró, mert lendületes, mert lobog, mert olyan, mint az áramütés, olyan, mint Shelley ódája a nyugati szélhez, melyről tudjuk, hogy magyarul a legszebb versünk. Bizony e poéma zseniális, pedig hát Illyés sem volt Adyhoz fogható zseni. A Haza a magasban-t leszámítva, egyetlen másik művében sem közelítette meg ezt a verset.
(6) Azt mondtam, élőkről vagy semmit, vagy hallgassunk róluk. (Cpt. Blőd.) De nem tehetem meg, hogy ne említsem meg a század egyik legfeledhetetlenebb versét, Faludy Német zsoldosdalát. Ha ez nem szép, akkor mi a szép? És különben is: vajon kortársunk-e Faludy a szónak olyan értelmében, amilyenben mások kortársaink? Hiszen amikor született, Ferenc Jóskának még több mint fél évtizede volt hátra!
Vészesen közeledünk a tízhez. Létezik, hogy Babits kimaradjon? Kosztolányi? KOSZTOLÁNYI?
...az égbe bál van, minden este bál van
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalban hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
(7, 8) No és József Attila? A Medáliák és az Eszmélet.
Tényleg kevés szebb vers született ezeknél. De ez hány vers? Két ciklus? Két ciklus kétszer 12, összesen 24 verse? Akkor ez két vagy 24 külön vers? S ha bennem e két ciklus összesen 10 darabja – strófája? – egy verssé állt össze valamikor régen? Szóval: a Medáliákból az első négy kettős szakasz, az Eszméletből a negyedik, ötödik, hetedik, nyolcadik, tizedik, tizenkettedik. (IV, V, VII, VIII, X, XII.) Ez összesen tíz, de e két csonka ciklust – számomra – A bőr alatt halovány árnyék című verse (ebben az új szövegegyüttesben csak hosszabb strófa) köti össze és egészíti ki teljes kompozícióvá. Az ily módon immár hármasan tagolt vers a múlt század két- három legszebb verseinek egyike, számomra.
A Születésnapomra, az más. Az a legfelkavaróbb.
Hánynál tartunk? Cpt. Blőd súgja: a múlt század legszebb tíz magyar verse a következő harminc...
(9) Aztán itt van a Holdaskönyv, Weöres Sándor és Pásztor Béla összesen 35 négysoros strófája, 140 sor: ez hány vers?
A harmincötből tíz-tizenkét strófa bizonyosan legszebb, legtitokzatosabb, legmágiásabb verseink közé tartozik. No de akkor ez, ismétlem: hány vers? A hét ciklus tizenkét strófája, a 35 szakasz egyharmada, a 140 sorból 48 – ez mennyi?
(10) Zelk Zoltán sirály-verse. No comment. Zelk igen, Ady nem? Babits sem? Kosztolányi, Nagy László sem?
Az ember mogorván széttárja karját: még akkor se mondok mást, mint amit gondolok, ha agyon is köveztek. De azért rosszkedvűen sorokat mormol magában,
Sárkány a szérűn, morrogó
torka gyöngy rozsszemet fuvall,
Mézes Annuska játszogat
kaviccsal, halpattantyúval
meg azt is, hogy
Miért laktál jól, ember, sűrű gabonaszaggal?
Nem sajtoltál még mustot, miért dicsekedsz azzal?
És hát persze azt is, hogy
Mit tudom én, mi szeretnék lenni?
Pehely vagyok, olvadok a hóval...
meg hogy
S mért szárad le, hogyha újra nő?
Már bánja, hogy belement a játékba, inkább azt kellett volna válaszolnom – gondolja –, hogy a század legérdekesebb 100 versét, azt szívesen kiválasztom.
De a tíz legszebbet?
