Visky Árpád sírásói, hívtatok össze megbeszélést,
termelési tanácskozást,
hívtatok össze röpgyűlést, gyűlést? s milyen volt,
sikeres volt az értekezlet?
ki az első a sírásásban?
Markotányosnők, mi a helyzet?
hallottátok, hogy meghalt Árpi?
sok-sok barátja lesz majd holnap!
Vagy nem is?! ki tudja!
gyászol valaki? kik gyászolnak?
sírásók! hogy állunk a tervvel?
van-e még élő?
........... azannyát, aki sírt ás!
emelni kell a mutatókat!
*
1980. szeptember 6-án, szombat este fél nyolckor*1, mikor beléptem a Magyar Színház előcsarnokába, két oszlop között, egy farácsos, üvegezett ketrecben ott álldogált abszolút hitelesen Visky Árpád. Álldogált, járkált körbe-körbe, szánandóan, éles fénnyel megvilágítottan, mint egy rovar, az üvegen kaparászva, olyan csendes tehetetlenséggel, hogy a nagy körben odacsődült nézők nem is tudtak szívből mulatni a látványon. OLYAN AZ EGÉSZ, MINT EGY BALESET AZ UTCÁN, mondta mellettem valaki, és tényleg olyan volt. Igen, mert a színpadi történéseken másképp csodálkozunk, mint a való életben lezajlottakon, s ebben az esetben épp attól volt zseniális a látvány, mert néhány pillanatra elfeledtette az emberrel, hogy színházban van. Igen: Tompának, a rendezőnek, és Viskynek sikerült – és ez a legtöbb – úgy szólni az emberekhez, hogy megfeledkezzenek róla: amit látnak, játék.
Ne gondold, hogy nem jutottál eszünkbe.*2
Egyszer már-már majdnem szólásra nyitottuk a szánkat, –
csakhát, a betegségek.
Az ínytapló,
különösen az ínytapló,
és a szájpöffedék,
és a nyelvduzzanat
és általában a szívelhájasodás:
hát így nehéz, nagyon nehéz.
Mondd, Visky Árpád,
mit játszottál a fegyőröknek?*3
Értették-e a politikai kabarékat?
s milyen a Duna-delta télen?
(Faliújság!) mennyire vidám hely
az a deltai kényszermunkatábor?
Mit játszottál a raboknak, rabtársaknak
és a güzüknek
és a nádi madaraknak –
VISKY ÁRPÁD, KINEK JÁTSZOL A SÍRBAN?
s ki a néződ: a hüvölvény? vagy a földszellem, a geodémon?
a te hangod hallszik? – „Tatrangit alakítom" –
azt játszod, ahogy Tatrangi megjő?*4
ahogy kedvenc hősöd, Tatrangi Dávid éppen megérkezik,
keze a kormányrúdon,
csapkodószárnyas repülőjében állva,
ahogy megérkezik
Otthon államba,*5
bizonyára ezt alakítod.
Jó hír!
a magyar csapat világelső lett gombfociban.
Imádkozott értünk Őszentsége, a pápa.
Titokzatos erőkre derül fény állandóan. Kötél lóg ki a
törvényekből.
Lehet, hogy megkerült a világegyetem hiányzó nyolcvan százaléka.
Fölfedezték az ötödik kölcsönhatást:
de rajtad ez sem segített, Visky Árpád.
És úgy érzem, nem elég jó ez a vers.
Lökjük nyúlszemben,
főtt rákban,
şi nu mai seriem poezii bune,
és nem még írunk jó verseket,
és nem bogozta ki nyakadon a hurkot
semmilyen erő és kölcsönhatás
nézik egymást egy piros nekrológban
a szenvedés
és a számadás.
*
Visky Árpád legjobb képességű színészeink közé tartozik, de ezúttal Woyzeck alakjában, ebben a személyiségéből kipofozott, megrugdalt, megbolondított nyomorultban talán mert indiszponált lehetett valamiért? nyomaszthatta valami sötét megérzés a szereppel kapcsolatban? szóval: aznap este, két és fél évvel letartóztatása előtt, néhány kiemelkedő mozzanattól eltekintve, a szerep egészét nézve nem tudott igazán kimagasló alakítást nyújtani, olyant, amilyent ő szokott.
Ámde mégis, ahogy abban az idestova hat éve megjelent újságban írtam:
Ezentúl, valahányszor átmegyek a színház előcsarnokán, mindig eszembe fog jutni Visky, mint a kiszolgáltatottság és tehetetlenség emlékműve, számomra jelenvalóbb lesz, mint a színházi nagyságokról készült, ott kiállított kőszobrok, amelyeket sokszor már észre sem veszünk.
*
AZ ÖTÖDIK ERŐ, A FEKETE KÖLCSÖNHATÁS
MEGHÚZÓDIK A NEHÉZKEDÉS MÖGÖTT,
KÉT KÉZZEL, SÁRGA KENDŐVEL SEGÍT A GYÜMÖLCSÖKNEK HULLANI,
KIHAJOL A SZABADESÉS ABLAKAIBÓL,
VISKY FEJE ALATT A PÁRNÁT MEGIGAZÍTJA.
KÖTÉL, SZABADSÁG S KÉZIMUNKA
S SZÍNJÁTÉK S TÖRVÉNY ÖSSZENŐ.
ALSZIK A NÉGER A GYAPOTFÖLDÖN
S LEHAJTJA FEJÉT A TOVÁBBMENŐ.
Epilógus
Visky Árpád önmagával elégedetlen ember volt. 1982 őszén ezeket jegyeztem föl egy önkritikus-önironikus monológjáról:
Engem gyermekkoromban (hosszan eltöpreng) elcseréltek.
Egy csóró cigánykölyökkel (tenyerét kifordítja) cseréltek
el és én (elszomorodik) sokszor gondolok arra: szegény
igazi Visky Árpi valahol egy cigánysátorban ázik-fázik
és ezalatt (dühösen) ez a kurva cigánykölyök (mellét
döngeti) itten dőzsöl és (fölhajt egy pohárral) iszik és
– (lemondóan legyint)
Jegyzetek
1 A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján egy kormánypárti lapnál voltam újságíró: a Kolozsvárt megjelenő Igazságnál. E szöveg dőlt betűkkel kiemelt sorai szó szerinti idézetek abból a színibírálatból, amely az Igazság 1980. szeptember 9-i, keddi számában jelent meg, s amit a sepsiszentgyörgyi színtársulat Kolozsvárt bemutatott, Tompa Gábor által rendezett Woyzeck-előadásáról írtam.
2 (Levélrészlet Visky Árpádhoz, 1984. november)
Tavaly augusztusban – akkoriban az volt a hivatalos álláspont, hogy közölni kell az írásaimat – A Hét felkérésére tanulmányt írtam a Tompa-rendezésekről, s ebben – a Woyzeckről írva – rólad is megemlékeztem. Föl is hívott a főszerkesztő-helyettes: az írást közölnék, VILÁGOS, HOGY A VISKYRŐL SZÓLÓ RÉSZEK KIVÉTELÉVEL, tette hozzá, GONDOLOM, AZT CSAK VICCNEK SZÁNTAD. Ekkor már hat hónapja le voltál tartóztatva. – Ilyenformán nem adtam beleegyezésemet a közléshez. Néhány nappal később azután fülembe jutott, hogy A Hét főszerkesztő-helyettese így emlékezett meg a történtekről: ha vállalták volna a közlést, másnapra a lap vezetőit már le is váltották volna. „Lehet, hogy Szőcsnek ez mindegy, ám nekünk nem" – tette még hozzá ironikusan ez a különben derék helyettes főszerkesztő, akit, milyen a sors, minden ébersége és óvatossága ellenére, (de főnökével együtt) néhány héttel később történetesen valóban menesztettek. A kérdés kajánul hangzik, de meg nem kerülhető: akkor már nem lett volna érdemes vállalni a cikket, és emiatt megbukni?
Más. Visky Andrison keresztül azzal a kéréssel fordultam a Magyarországon élő erdélyi színészek közül néhányhoz, hogy állítsanak össze versműsort vagy valamilyen előadást, és ennek a bevételét juttassák el hozzád; különben nem is a pénz számítana itt, hanem a nyilvánosan vállalt szolidaritás veled.
A válasz elég sokára jött meg és így hangzott: miért éppen mi?
3 (Részlet egy morfondírozásból)
Például a költő írhat fiókja számára, és a zeneszerző is, és a festőt, akit a társadalom kívül rekesztett magán, távolabbi korok méltó módon megbecsülhetik majd. De miben reménykedhet a cellájába zárt, és a színpadról száműzött színész?
4 (Levélrészlet Viskyhez, 1984. november)
A Jókai-dramatizálásra ígyhát nem sok időm maradt. De ígérem neked: néhány hónapon belül elkészülök vele. A kérdés persze az: hol mutatnák be, illetve: meghívhatnának-e téged a főszerepre. Ahogy nézem, itteni színház nem jön számításba.
5 Otthon állam: Jókai Mór A jövő század regénye c. könyvének jóslata szerint az 1960-as években a Duna-deltában Tatrangi Dávid irányítása alatt létrejövő utópisztikus állam, a bőség, a szabadság és egyenlőség köztársasága. „Aki folyammentében utazik a tenger felé, midőn Tulcsát elhagyja s a Szulina folyamágon végighalad a villany géphajóval, kétoldalt szakadatlan kertvilágot lát maga előtt [...] e sétányok mentében a végtelen palotasorok [...] s a nagyszerű vendégfogadók. [...] Börtön nincs az Otthon városában. [...] Az Otthon államában senkinek sem veszik el sem életét, sem szabadságát."
