Életem egyszer már véget ért.
Ez most a ráadás:
ha nem is a végső, mégis
mégis föltámadás,
valami morajló folytatás,
melynek hullámverése mélyén
ott rejlik, rejtőzik halálod
mint lakatlan képzettársítás;
ez most: az Utolsó Utáni
Még Egy Esély:
így járkálj hát a földön
így arass
így szeress, így élj, így beszélj;
mintha hunyót játszottál volna,
te szerencsés,
halálod ennyi volt csak.
*
Here comes a candle to light you to bed,
itt jön a gyertya, ágyadhoz elvezet.
Antanténusz, szórakaténusz,
te vagy a hunyó, magyar nemzet!
Életem egyszer már megfőtt, véget ért.
Életünk egyszer már véget ért:
a magyarokat kiirtották
a nagyhatalmak és kishatalmak,
az októberi forradalmak,
az antant és az antanténusz,
a dombocskáját árusító
magyar kurv-
vagy mondjuk: Vénusz,
elvitt minket a háború,
az árulás, a drágulás
a dögvész
s a születés-
szabályozás,
a folytonos hadviselés
önmagunk ellen
s a zuhanás át
a történelmen,
szebben mondva: szabadesés;
vagy még szebben: mélyrepülés.
A Körúton szél lenget vadvirágot
és ott, ahol az ország háza állott
ott sárga arcát most egy búzatábla
a fénybe szórja, cséplőgépre várva
s a Vár helyén most csőszkunyhó vigyázza
hogy vadkecske a szőlőt meg ne rágja
s a Moszkva téri metróállomásban
meggyűlt a víz, s odajár éjjelente
egy öreg őzbak inni egymagában.
S Kolozsvárt a főtéri lovasszobor!
bezúzott arcában két bogyó úgy remeg
mint forró vaslapon hideg eperszemek!
Így nézett ki?
így nézett ki a nemzethalál.
Bevégeztetett.
És lámcsak, mégis:
új esélyt mérlegelhetünk,
új esélyeket.
Ránk néz a jövő, fölteszi
szemüvegét, a tényeket.
Fölfordulás, föltámadás
és számvetés és számadás:
a föltámasztottak száma
úgy tíz-tizenöt millió
s ha nem túl nagy is, de mégis
van ismét olyan ország
ahol az adjonistent
magyarul viszonozzák
s hallasz megint magyar szót Visegrádon
és működik a Moszkva téri metró
s megint áll Mátyás szobra Kolozsváron.
Jövő időben ragozott igék,
ti tettek hátizsákjai!
(Szónoki ez a vers.
És elég hagyományos –
bár, hogyha elolvasná,
hümmögne Arany János.)
Hát mérlegeld és járd körül
az új esélyeket.
A minap jól kivesztünk s köztudott:
kihalni összesen csak egyszer
vagy legfönnebb
csak még egyszer lehet:
– itt jő a gyertya, ágyadhoz elvezet –
nem lehet kétszer is megúszni
a nemzeti szívszélhűdést
s hasonló betegségeket –
Jövő időben ragozott igék és főnevek
átvilágítják mint a röntgensugár
a kerteket és nyelvtankönyveket.
A tények szemüvegén át figyelnek téged;
ne habozz sokat. Várja
hogy szót kérj és szavazzál benne
a történelmen s időn át létező
összmagyar országgyűlés figyelme.
