(Tegnap éjjel lovasszán hozott vissza bennünket a parancsnokságra. Leőchey Pufi felültette a szánra a nőt is, a csernovici kislányt. Egyszer csak, az erdő közepén eszükbe jutott a láda Cordon Rouge, amit én rakattam föl a szánra. Pufi kibontott egy üveget, aztán még egyet, átölelte a lányt; megijedtem, nehogy kibukjanak, lenyomtam őket a bundákra. Pufi szabadon maradt kezével magasba emelte az üveget, a pezsgőhab megtöltötte a szánt, és ő hirtelen énekelni kezdett, úgy, hajadonfőtt, a negyvenfokos hidegben, szemét a csillagokra meresztve, kivörösödve: Zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy madár, folyton ezt; mikor már az egyébként teljesen üres, kihalt Munkácson vágtattunk végig, akkor is; a kocsis, mint aki megőrült, úgy hajtotta a lovakat, ő pedig: Hívott engem útitársul, el is megyek én…
Egy évet adtam volna az életemből, hogy legyél velem.)
