Ránctalanná feszült ki az éjszaka dobja
fölém, föl-fölpergett rajta sokszikrájú csillagok
árja, régen halott istenek
szerteszóródott szemgolyói a mennyei utakon,
nem-ismert szél görgeti
tovább őket nem-porzó utakon, ahol máskor
csak a nagyrobajú űr szekerének dörgése
veri tajtékos darabokká a csendet,
kertünkben álltam a kupolán-túli szökőkút
fölém hulló villó permetében,
járni sem tudó törpe, és bennem
ugyanakkora, s még nagyobb egek nyíltak legyezőként
egymásra, mint sötétszövetű orchidea széles, fény-
pontocskás levelei, ekkor születtél meg,
és fölnőttünk testvéri szeretetben
mi, az Oroszlán jegyében születettek.
*
Húgom tegnap verset írt a tér madaráról,
azután elaludt a drága, úgy burkolta be az alvás,
mint a csönd puha kérge a hangot
lám, rengeteg, irdatlan szobák piros jégből faragott
falai között
gömb kóborog magától
ezt álmodja a húgom, örül a gömbnek,
és elindul utána,
nézd, még gyönyörűbb gyermek ő, mikor alszik!
*
(…s a láz csipkésre faragott palotájának
túlsó kapuján kilépett a megáradt időbe.)
