FőoldalTŐLEMKötetekBarátom téli monológja őszi sajátmagához

Barátom téli monológja őszi sajátmagához

A szélnek eresztett bábu
79
76
Kilátótorony és környéke
20
14

Agyadban, a kövek közül, forró víz törne föl,

párája csillogna a gömbölyű köveken, forró

vizek húzódnak szemedbe – meleg

esők paskolják a köveket

agyadban forró függönyök.

 

 

Önhitt vizek töltenék meg a délutánok medrét,

keserű gőz forrna a vizek szemgolyóján –

az est partjain ráztad volna szárazra magad, bőrödre

higanyos szikrázás ütve – ahogyan

a vizekből kiemelt gyermek ládáján villognak

az ércszögek: ó alvó gyermek aki

elnyújtózol az

ércszöges éjszakában,

faládád szögei fölött Frigyes bácsi virraszt:

de mi is történnék veled, aki bizonyosan innál

a farkasok lábnyomából, vagy becsalogatna kunyhójába a

szénégető s még jól járnál, ha óriási csízként élhetnéd

tovább napjaid – szegény gyermek.

 

 

Mikor havazik a föld alatt, matat a tél a földben,

kitapogatja és beszitálja az alvó üregi állatkákat:

akkor hóval telnek meg

az eldobott tücsökhegedűk is.

 

*

 

A tél vásznai mögött must vékony gyapja habzik,

három szempár néz rád a függönyök mögül.

 

 

Műfordítások 1