A magyar ember és a zombi mintegy 12 darabból álló foglalata Szőcs Géza 1987 és 1993 között publikált elegyes műveinek, amelyeket műfajilag drámás történetekként határoz meg a szerző. A kötet szerkesztési elve a művek megjelenésének az időrendje.
A könyv írásainak tanúsága szerint a szerzőt alapvetően a történelemhez való viszonyulás, az otthonosság és idegenség, a bezártság és a szabadulás vágya, illetve az identitás keresése és elvesztése kérdéseinek a körüljárása, és kelet-európai sorstapasztalataink vizsgálata érdekli. Az ismeretlennel, az idegennel való találkozás lehetősége nemegyszer szorongást, félelmet vagy egyenesen taszítást vált ki az emberben, rémképként vetül elé. Azonban A zombi és a magyar ember című kötet – a fülszövegben is megidézett – jelenetében az idegennel, a zombival való találkozás a várttal ellentétes minőségbe csap át, és baráti ölelésben teljesedik ki. A jelenet drámai csattanóra való kiélezettsége abból a meglepetésszerű síkváltásból adódik, hogy a meghökkentően idegen és távoli hirtelen meghökkentően barátivá és közelivé válik.
A könyv alaphangulatát és drámai karakterét a fülszöveg csattanója alapozza meg, és a bennük zajló történések sem a műfajuktól válnak drámaivá a szerző szerint, hanem attól, hogy „életünk tényeinek minősége, rendezettsége vagy rendezetlensége, értékeik, vágyaik, érzelmeik összeütközetésébe kerülnek egymással.”
A kebelre ölelés, az idegennek magunkhoz való ölelése ambivalens tartalmak hordozója is lehet, hiszen nemcsak a befogadást, a bekebelezést jelentheti, hanem egy mindkét irányba ható asszimilációt vagy az akkulturációs folyamat elindítóját is. A másságra való nyitottság, az idegen szövegek beemelése révén a szerző „vendégszeretővé” válik (Szindbád Marienbadban, 1992), olyannyira, hogy azt a végletekig fokozza, amikor maga is vendégségbe kerül az általa teremtett, de mégis idegen szövegtestben, ugyanis a kötet egyik, idézőjelbe tett „Rómeó és Júlia” című darabjának teljes terjedelmét a szerző által összeollózott Shakespeare-drámák szövegei teszik ki. Az új kontextusba való kerülés, a szerepcsere egyaránt drámai feszültséget indukálhat, amely akár fel is oldódhat egy öniróniával vegyes, olykor parodisztikus elemekkel fűszerezett játékban, máskor katartikus élmények megéléséhez is vezethet, hiszen az idegen környezetbe való kerülés, a mássá válás, az identitás elvesztésének, az önmegsemmisülésnek, végső soron pedig a lélek elvesztésének a veszélyét is magában hordozhatja. Ennek lehetünk tanúi Szőcs Géza egy későbbi művének, a Limpopo-nak, A zombik, azaz a halvajárók címet viselő 13. fejezetében: „Igenám, de a filmet követő beszélgetésből az is kiderült, hogy a teremtő (régebbi kifejezéssel Terümtevő) bennünket állatokat sem részesített a lélek adományában. Mostmár akkor az a kérdés, elég-e hogy ne legyen lelke valakinek, és akkor már zombi is – de ha ez így van, miért nem zombik az állatok – vagy pedig a lélek hiánya mellett szükséges még valaminek a megléte ahhoz, hogy valaki zombi legyen. Vagy lehetséges, hogy csak abból fog zombi válni, akinek már volt lelke, de elvesztette?”
A magyar ember és a zombi kötet egyes darabjai olykor tematikailag egymással laza szálon összefüggő egységet képeznek máskor viszont elkülönülnek egymástól. Az első három darabban a szerző biblikus témákat dolgoz fel: A kakas (1987) a Péter-epizódot örökíti meg, a Karácsonyi játék (1987)főszereplője betlehemi polgármesterként heródesi parancsokat teljesít, a Passió (1999) Krisztus szenvedéstörténetét a mára vonatkoztatva dolgozza fel. Ezután következik a „Rómeó és Júlia” (1994) – amelynek a Shakespeare-szövegforrásai a Romeó és Júlia, a Hamlet, az Othello, továbbá egyes szonettek –, majd a magyar történelemről szóló két vízió: A kisbereki böszörmények (1994) és a Ki cserélte el a népet? (1996). A kötet részét képezi még két eposz, a Carmen történetét feldolgozó Pandó és Martinek ((2000), valamint a beszédes című Don Quijote esete Dulcineával (2000). Mindezt követi két rövidebb abszurd darab: a Kisvárosi történet (1994) és a Virágos láda (2000), továbbá a Szirén című egyfelvonásos opera librettója, amelynek Selmeczi György szerezte a zenéjét. A kötetet, és egyben a történelmi játékok sorát, a titkosszolgálatok mechanizmusát feltáró Bombázó lányok árnyékában (1993) című irodalmi forgatókönyv zárja. Ebben ugyanarra az élményanyagra épít a szerző, mint amit a New York-i székhelyű HHRF (Hungarian Human Rights Foundation) kiadásában megjelentetett Az uniformis látogatása (1986) című kötetből már ismerhettünk.
Fontos helyet foglal el a kötetben a Ki cserélte el a népet? című darab, amelyben a szerző tizenöt epizódot emel ki a magyar történelem 1025 évén átívelő eseményeiből. Az első három jelenet a Honfoglalás korát idézi, és két Árpád is szerepel benne. A szerzői tájékoztatás szerint Árpád 1-et a honfoglalási festmények világa jellemzi, Árpád 2 pedig Csontvárytól ismerős. Az utolsó, 15. szín Nagyváradon játszódik. A jelenet ideje 1920. augusztus 21. Helyszíne az egyik szereplő irodája. Ez a szereplő lehet a katonai rendőrség parancsnoka, esetleg a váré vagy a határőrségé, de már csak rossz magyarsággal tud megszólalni. A darab két színe is alapoz az Egri csillagok történetére, míg az Árpád ébredése című tizenegyedik színben a szerző Vörösmarty szövegein keresztül jut el a honfoglaló vezér alakjának megidézéséig. Ugyancsak ebből a fejezetből értesülünk arról, hogy a fikció szerint A zombi és a magyar ember című verset Árpád írta.
A Zombi és a magyar ember című kötetben maradéktalanul érvényesül a szerzőre egyik legjellemzőbb alkotói módszer, mely szerint a jelen történései váltakoznak a történelmi távlatokba helyezett eseményekkel, a megidézett történelem pedig az éppen adott szituációval.
Irodalom:
Blénesi Éva, Szőcs Géza, Pozsony, 2000, Kalligram Könyvkiadó.
Prágai Tamás, A Halangya és a Halfácánok, vagyis a papirmasé papirmás, Kortárs, 2004/2.
