Úgy tört össze a költő, mint falhoz vágott bőrzsákban a finom üvegholmi. Ismét az Ég Temploma; most másképpen

A szélnek eresztett bábu
46
44
Te mentél át a vízen?
62
26

 

Olyan bennem

a volt szerelem mint kongó

láthatár alatt sikongó

megfehéredett nagy madár

 

 

ég boltján léptek döngenek

havas szavak ődöngenek

az ég alatt

a szavak egymást kergetik

megfogják megtekergetik

egymást

 

 

Úgy lappang itt a dolgokban az ünnep – mint

mennyei lázas halnak

átlátszó kopoltyúja lüktet burkából kibújni

készül puha csillámlás is

lappang az ünnep amint

a fagyni készülő vízben is

úszkál a keménység

megfoghatatlan s majd beborítja

a dolgokat úgy a karácsony mint mandarint a

jószagú érés.

Nagy ünnep van

és meg akarnám nézni

mit hoztak neked „úri rokonaid”

mit hoztak neked számba venném régi játék te

számba vennéd

csókot hányat kaptál és ajkad számba venném hogy száz

csókot kapjál és jó volna kérni most parancsot

tőled kérést hogy „szeretném hozz narancsot” –

„De olyan narancsot: pirosbelűt –”

(mert olyan a narancs vértelen

mint barlangmély denevértelen:

nem érdekes –)

„Az ám narancsot vérbelűt

édeset aprót vérbelit.

Mert az én lelkem csak ettől derül

föl igazán s ilyentől szenderül

kis álomra bennem a nyafogás is.”

 

 

Hosszú fehér szikrás csillagszóróját

a fagy lóbálja lengeti

s kezed már nem melengeti

az én kezem.

 

 

És kérni téged úgy

hogy tésztát süss nekem kérni úgy

süss nekem tésztát édesre poronyóra

(mert kell nekem csók tészta toronyóra

minden kell minden) tésztát olyant: poronyót

s ne csak édes legyen hanem pirinyót

– de nem nagyon – keserű is mint a mandula

egyetlenem te lelkem o mea blandula

cara animula cara amicula

szeretjük mi egymást úgy szeretjük –

s leszünk mi jó

három halál keresztjének

árnyékával is homlokunkon bizony bizony!

 

 

A bizonykodás diónyi meleg teste

meleg kis teste lassan kihűl kihűl tollát is felborzolja

s kék szemét egyszer

egyszer csak üvegesre nyitja.

 

 

De tudtam én

tudtam én hogy így lesz tudtam én már

amikor hároméves voltam

és nem hazudhat ekkorát

aki mint én gyerekkorát

szereti annyira.

 

 

Ma nagyon szép nő vagy. De emlékezeted – mely olyan, mint a homok: szétpergő, és csak itt-ott őriz egy-egy színes kavicsot –, emlékezeted bizonyos, hogy őrzi (kék kavicsot) a képet: ott állotok, két kisgyermek, te és a húgod a Délután utcában (kis utca a belvárosban, kertek s a házak falán bordó futórózsa-gömbök tűnődése és valami aranygyapjas-macska-nyújtózása-álmosság az üres utcán), álltok a fehér, ajtótlan, dörmögő épület előtt: a Cukorpor Művek ő, és ablakán néha kihajol valaki, megtölti kinyújtott tenyereteket, mert szívesen adnak édességet (és ti szépek voltatok már akkor, milyen szépek!) a szép kisgyermekeknek

a kép ott állotok kinyújtott tenyérrel

 

 

Léptek az eget zengetik

valakik így üzengetik:

nem nyugszanak!

itt az Ég Templomában a kongó láthatár alatt a ragyogás

mindig oly súlyos és a pompa

oly nagyerejű s nemcsak a fény de tompa

a lég üregeiből ki-kibúvó

hieriglif madarak röpte

is

 

 

Jaj nehogy valamilyen örömről bárki szeretetéről lemaradjál

tenyered mindig töltötted volna meg púpos halom örömmel míg

láttam én már ujjaid

közül mindig is az öröm elszivárog kiszökik örökkön

És valamely távoli

dudora alatt a tér-lepelnek

a Malom-madarak térdepelnek

és kelepel

tu-bii tu-bii to be tu-bii

sötét malom!

és hosszú csőr!

és hosszú láb!

és klappogás

sötét malom!

és vérehulló fecskefű.

 

 

Az égbolton még zengenek

a léptek s még lézengenek

hóporral beszórt szavak és dallamok

az ég alatt még de nem sokáig.

Magas tág csarnokokból

a tüskétlen futórózsákra rontanak

haragos denevérebek.

 

 

A hallgatás.

Az imént is még piros

de pillanat alatt

fehérré vált futórózsasor.

Ilyen vagyok.

 

 

Nehéz felhők

mindenre csendet hintenek

– de szórt neszek felköhintenek

a csend mögött.

Szemed is téged is –

kongó messzeség óvja

szemedet s az idő jóhártyájú burka magába zárta a képet:

Tudod –

tízezer fejét és szárnyát tekergeti körülöttem a sötét

nagy meleg nyelvével arcom megnyalogatja.

Erős fény dobog bennem a termeken átal

végig és belső egemen

kettős hold a szemed. És nézd az augusztusi éjjelt:

szél keze alatt rozmaring

meg-meghajol fodrozva ring

virágmező.

 

 

Mostan Ninglaringbe mielőtt elutaznám

elutaznám a jó Malom-madarakhoz

s írom ez utolsót: olvasom a kínai bölcset

elválni is úgy kell szelíden írja

ahogy többen is tanították elválni jámbor szeretettel

OLYAN

BENNEM A VOLT SZERELEM MINT KONGÓ

LÁTHATÁR ALATT SIKONGÓ

MEGFEHÉREDETT NAGY MADÁR

 

 

bólint a lélek: jámborul

nagy út sötétje rám borul

vár is a hajó engem görcstelen fából finomművű bárka

mint a sárkány lobogó rőt vitorlái szőtték

knídoszi takácsok békével utazom én el

utazom én és fogok látszani is olykor köteleit

hogy rázza a sós szélben vijjogó

köteleit néha látszom majd mint villogó

fölvillogó utazó vörös sárkány az űr sötét vizein

 

 

Aktuális 2