bőszen a sánc fenekéről Mérai Árpád
95 törzsőrmester. Húsz bátor szivü embere élén úgy
tör előre a füst lepedője, gyapja alatt mint
táltos, kő-lavinák szekerén járó hadi sámán.
Ámde a párkák így szövik éltét, sorsa-fonálát:
Siskov Iván küld jó gépfegyvere szürke csövéből
100 gyors lövedékeket ő-rá s testén rőt lyukakat ver,
hogy iszonyú varró-gép rontó tűje a végső
gondolat őszes, tört koponyája csontjai mélyén.
Elbúsítja Szabó Pál István köz-baka lelkét
Mérai veszte: legott úgy érzi, fejében a hűlt szél
105 három pléh-gólyát csikorogtat; sírva letérdel
s megkönnyezve a hős tetemét, szörnyű fogadást tesz
majd mint Líbia bősz macskája reátör az omszki
Zajkin Olegre, kemény bajonéttel fölhasogatva
mellét, melyből egy végső sóhajjal a lélek
110 elszabadul: fölszáll sántán, lyukasan, betegen mint
oldalozó, rossz lég-gömb – ámde Szabó baka máris
Rumjancev Pjotrral tusakodni beugrik az árok
fölszáll vas szekerére
135 s mint egy acélsárkány, nekiindul a
