Szilágyi Domokos, sírodon mindenféle fehér virág nyílik!
Szilágyi Domokos, ha hallanád ezt a zümmögést, ha hallanád! Tele méhekkel ez a hely itt, közel a szilvafákhoz. Te Szilágyi, tudod-e, hogy Weöres Sándor lefele jövet a Bethlen-kripta felől, megbotlott azon a helyen? Jött lefele, szeptemberben, mint egy sétáló, törékeny boszorkány a napsütésben, és arról beszélt, hogy ő az utolsó Weöres. Erről beszélt és megbotlott! Kevés híján letérdelt ott, kis híján térdre ereszkedett ott, ahol másfél hónap múlva Nagy László támaszkodott tiedhez oly hasonló botjára, s bámult gyanakvóan összehúzott szemmel a gödörbe, amely fölött most fehérség és parányi szárnyak erőfeszítése.
