Görög színház a sétatéren
– Kik bújnak meg mögötte? Kik az igazi összeesküvők?
– Nem tudom.
– Hazudsz.
– Meg kell halnom. Lássátok, hogyan hal meg egy igazi római.
– Ne komédiázz! Te nem akarsz meghalni és nem is vagy római. Ravasz görög vagy.
– Ne feledjétek, Bizáncban vagyunk, és aki itt nem játszik hamisan, az csak veszíthet.
– Tudják, hogy minden oszlop mögött orgyilkost sejtünk, hogy nem ehetünk végig jóízűen egy ebédet, mert minden falatnál attól félünk, hogy éppen ebben van a méreg, és éjjel nem merünk aludni, mert rettegünk attól a pillanattól, mikor szétcsapódik a császári ágy bíborfüggönye, és ott állnak kihúzott karddal, döfésre készen...
(Párbeszédek Méhes György Földi istenek című színjátékából)
I.
Épüljön görög színház
a sétatéri tónál!
oszlopa legyen márvány,
mely fehérebb a hónál.
Görög szavakat görget
a Szamos zöldes árja,
a kentaur a kútnál
karját szélesre tárja:
épül a görög színház
a szökőkút kövéből,
nyílik a görög színkör
és kilép önköréből.
Mi történ' itt, barátom –
a bizánci sem érti,
ja úgy, egy másik császár.
Dehát hiába kérdi.
Görög színház a tónál?
vagy csak a romja épül?
ez itt egy márvány temprom,
mely el se készül végül.
(Kelt 2006 májusában Pompejiben, a Teatro Grecónál)
II.
Ott ül a merénylő is
a sétatéri széken
s míg rámosolyg a császár,
ő visszanevet kéken,
ránevet kék fogakkal,
és előrántja tőrét.
Vér futja be a császárt,
vér futja át a bőrét
s csak annyit mond a zsarnok,
míg tőrét mártja Brutus,
annyit mond elhalóan:
hát te is fiam, Blue Tooth?
(Kelt 2006 májusában Rómában, Marcellus színházánál)
Árvíz a sétatéren
Ilia Mihálynak
I.
Munkáját végzi lent a sír a mélyben.
Te elmerülsz a régi Sétatérben:
ott túl
a félig vízben, félig hóviharban álló,
virágot bontott fák között,
a málló
alagsor vadvizén, ott csónakázol
a vadvirágok között a tiszta szélben
mint régmúlt időbe tett alany
egy hajdan írt, de már a postán elveszett levélben.
II.
ott álldogálnak melletted úszva, sírva
gyöngyhalászok és hallgatag
folyékony dédanyák
s mogorva kardhalak
s hegedűjével kezében
egy vén cigány is arra tempózik el:
mint egynémely varjak, ő is fekete dolmányt hord magán,
kopott és fekete dolmányt visel.
III.
Alszik a szökőkút néma kentaurja
és a szigeten hallgat a hattyú
hallgat hatalmasan
de hallhatod őt az operában
főként ha szombat este van
s míg hallgatod őt
s azt a vörös és aranyszín zenét,
egy színész szavát is hallod
de az is lehet, hogy Ibsenét,
IV.
s míg elmerülsz,
ahogy a színpadon átrohansz,
fegyverrel rohansz a hó alatt,
hogy megvedd a nőt
hogy védd a pátriát
hogy megvédd lángoló jószágaid
hogy védd a vén cigány putriját,
míg elmerülsz, mint lázban a sárgaláz-beteg,
már csak kalapod viszi a víz
a víz meg a hóförgeteg.
V.
Az áradó vízen
már csak a kalapod lebeg.
