Ősz fáján sárga kendőéghegyen leng nagy remény
Mikor már lehetne önmaga apja-anyja
létének végén a gyermek esze szembenéz
holt gyermeklét – farkasszem s az immár emberész
s szemközt vele a boldog pompa rőtaranyja
majd kékes földdé pereg szét csontunkból a mész
farkasfog föld vegyül össze csillag csont a szén
és oly olajos énrajtam most miként a szín
a fény is: pirossá égett
agyagon a méz
de betelt gyermeklét aranyja piros gyolcson
pereg majd véremben könnyként fölmetszett Egész
ezer rőzselángcseppje kiket ki ne oltson
semmi Koppantó csak az a perc mikor enyész
a teljes nagy bábu ki végül igen olcsón*
adta majd magát meg s feküdt el
nagy koporsón
kendő leng sárga mi gazdag ősz még a kökény
ő is édesre érett mint mindenik gyümölcs
Hölderlin körtéi s leng leng mint arany kötény
az ősz halld halld halld: holdvízvásznat kendőül ölts
érzed-e pirossá égett véredben a fény
ezen az őszön melyben érett minden s de bölcs
de bölcs mint sírás Kisöreg fölött a bölcsőn
sírás mint vékony pipafüst száll föl sír szegény
ősz fáján sárga kendő-ég-hegyen nagy remény
jaj mibe miféle piros italba töltőn
betelt kor ízét KI JÁRT ITT? lejár a kölcsön?
(* túl könnyű pénzen végül, bárhogy is sikoltson)
fog csillog csont a szén jaj hogyan is süvöltsön
szél forr kendőül jaj mit holdvízvásznat
kendőül
öltsön
