Aranykor

A szélnek eresztett bábu
53
50
Te mentél át a vízen?
72
32

 

Ősz fáján sárga kendőéghegyen leng nagy remény

 

Mikor már lehetne önmaga apja-anyja

létének végén a gyermek esze szembenéz

holt gyermeklét – farkasszem s az immár emberész

s szemközt vele a boldog pompa rőtaranyja

 

 

majd kékes földdé pereg szét csontunkból a mész

farkasfog föld vegyül össze csillag csont a szén

és oly olajos énrajtam most miként a szín

a fény is: pirossá égett

agyagon a méz

 

 

de betelt gyermeklét aranyja piros gyolcson

pereg majd véremben könnyként fölmetszett Egész

ezer rőzselángcseppje kiket ki ne oltson

 

 

semmi Koppantó csak az a perc mikor enyész

a teljes nagy bábu ki végül igen olcsón*

adta majd magát meg s feküdt el

nagy koporsón

kendő leng sárga mi gazdag ősz még a kökény

ő is édesre érett mint mindenik gyümölcs

Hölderlin körtéi s leng leng mint arany kötény

 

 

az ősz halld halld halld: holdvízvásznat kendőül ölts

érzed-e pirossá égett véredben a fény

ezen az őszön melyben érett minden s de bölcs

de bölcs mint sírás Kisöreg fölött a bölcsőn

sírás mint vékony pipafüst száll föl sír szegény

ősz fáján sárga kendő-ég-hegyen nagy remény

jaj mibe miféle piros italba töltőn

 

 

betelt kor ízét KI JÁRT ITT? lejár a kölcsön?

(* túl könnyű pénzen végül, bárhogy is sikoltson)

fog csillog csont a szén jaj hogyan is süvöltsön

szél forr kendőül jaj mit holdvízvásznat

kendőül

öltsön

 

 

Drámák 1