Mottó: „A velencei dogét e házasság aggodalommal tölté el."
Fogaimra visszapillantó tükröket szereltem,
hogy jobban emlékezzem
lányokra, lakomákra.
Arra, hogy ki voltam.
Mindhiába.
Jelentős magyar király vagyok.
Nevem Első Kálmán.
Királyok hosszú sora követ majd engem.
Második Endre, Harmadik István, Negyedik Béla,
Ötödik László... De Kálmán nem jön több egy sem.
Én vagyok Első és Utolsó Kálmán.
Nagybátyámat Szent Lászlónak hívták.
1068 körül születtem.
Apám neve Géza volt, foglalkozása: király.
Anyám leánykori neve: Loozi Zsófia.
Bácsikám, a drága Laci bácsi, előbb papnak szánt.
De végre is ő faragott királyt belőlem,
Szent Laci bácsi.
Legnagyobb külpolitikai sikeremet
a dalmát városok meghódításával arattam.
S most éppen itt vagyok inkognitóban
Tengerfehérváron,
e lepusztult és obskurus csehóban.
Téged várlak, hogy megjöjj Szicíliából.
Családom nevezetes
családom nagyon nevezetes.
Szexuális házasságtörés, orgyilkosság, végrendelet-
hamisítás, testvérharc, trónbitorlás
nem fordul elő benne. Illetve majd meglátod.
Hajam borzas. Szőrös vagyok, hunyorgató, púpos,
sánta és selypes. Trónra vágyó öcsémmel
a folyton lázadozó Álmossal
és ennek fiával, Bélával szemben
erélyesen jártam el
és mindkettőt megvakíttattam.
Senki sem tudja, hogy itt vagyok
s aki látja, hogy itt vagyok
nem tudja, hogy ez én vagyok.
*
Azt sem tudják, hogy ismerjük már egymást:
hogy Szicíliában kertész voltam
hogy kertész voltam nálatok.
Az volt a mi kertész-regényünk.
Szicíliában nárciszokkal
ültettem be a hegyfokot:
e hosszú nárcisz-mondatokból
tudtad meg azt, hogy ott vagyok.
A dózse meg akar öletni
a dalmát tengerpart miatt
ezért ülök most álruhában
itt lent a kikötő alatt.
Michieli Vitális,
így hívják a dózsét
egy Giovanni Volosini nevű orgyilkost bérelt föl
hogy megöljön. Csavargó-álruhámnak ez a titka.
1097-et írunk. Meg 1998-at is.
Jó volt kertésznek lenni nálad.
Beültettem a hegyfokot
s olyasmit sugdostam füledbe
mit viking ember nem szokott.
Búbánatos viking rokonaid
semmit sem sejtettek s jó ez így
mert hajjaj, ha rámtalálnak lányszobádban –
„No lám, a Halling téli díszbe van,
Piroslik alkonyat sugáriban.
Eh hagyjátok, ne bolondozzatok,
Mit táncoltok, vén gránitoszlopok?"
Anyókák, zuzmók, altatók.
Langt oppi lia, i, lia...
Az erdőn elveszett fiú
– Betakarták.
– Megitatták.
– Táncikáltak.
– Fenyegették.
– Kinevették.
– Kenegették.
– Tündérhajjal...
– Tündérhájjal...
– S tollruhájuk?
– Levetették...
Akit a villők elrejtettek:
el is felejtik azt a kémek.
Futkosnak, fejüket verik a falba:
kit is kell megölnünk...
hova lett...
valaki betakarta...
Akit a villők elrejtettek:
nem lel már reá az anyja.
Elfelejtik őt a kémek.
*
Altattuk egymást normann altatókkal.
»Arra vágyik ifjú szívem,
fenn messze távoli tájra.
Arra mennék, jaj nem lehet,
arra madár sose szállna.«
Altatódalok, altatók.
Most itt ülök és hallgatok.
Nárciszt virágzó éjszakák
és kertre nyíló ablakok.
Kikötők, csapszék, gyilkosok,
és ügynökök és angyalok.
Kikötő. Alga csak,
alga. Várlak,
görögtűzzel és törökmézzel,
előhívlak a sós vizekből,
és kinagyítlak és retusállak.
Előhívó ének
Elhoznak nekem téged
a normann tengerészek.
Megjelensz majd a kikötőben
hajóddal, hajóha-
daddal,
kibontott, hosszú, hosszú
és vörhenyes hajaddal
és fogaid közt tengerentúli
és földöntúli mondatokkal
és fantasztikus ruhákban
és hajókkal és hajcsatokkal.
A korlátnál állsz, hajaddal
a fedélzetet söpörve
és megérkezel, hogy átadd magad
megérkezel saját magaddal
és tengertől sós neveddel
és így szólsz: végy el engem végy el
vedd el ruhámat
és nevemet is vedd el.
*
Tintával írom ezt a verset.
Én, Első és Utolsó,
vagyis Egyetlen Kálmán.
Egy csavargó, egy kocsmatöltelék.
Hogy megtévesszem Volosinit, a velencei kémet.
Hé, halász! Friss-e a tintahal?!
A tintahalat, mint citromot,
addig mind gyűröm, csavarom
míg tintájával megtelik
a kalamárisom.
Ígyhát
a tintahal-árus
hala máris ott van
kalamárisomban.
S én így kiáltok: kalamájó,
kalamájó!
Tenyeremben egyre nő
az élet-szív vonal.
Giovanni Volosini, hallod-e?
Volosini, hallgass ide, mármost
hallod-e te Valószínű
Valószínű János, –
Apám révén én Honfoglaló Árpádtól, you know,
anyám ágán pedig
Nagy Károlytól származom.
Csitt, huss, hush.
Hush, alkoss, gyarapíts.
*
Senki sem tudja, hogy itt vagyok
s aki látja, hogy itt vagyok
nem tudja, hogy ez én vagyok.
*
– és vajon ott a gályán
nem akad ott egy széptevő?
ki szépteszi a lábát?
Ne légy más senkié,
hercegnőm, Hilda W.
Bíborcsigát és bort ide. Ide hát, nem világos?
Maga kicsoda? Hja, hja kérem,
csavargó vagyok, nevem sincsen.
Menyhárt vagyok vagy János.
Énnálam gyémánt? Dehogyis.
Kösöntyű, násfa sincsen.
Dehogyis várok valakit
csak itten üldögélek
a rakpart alsó kövén. Dehogyis király.
Éppen csak éldegélek.
Proletár vagyok. Az Árpád-házból.
S te munkás hallod-e
te naphosszat...
mit nyújtasz, odalentről, folyton...
Segéd vagyok
segéd-
kezem
nyújtom.
Tessék?
Ha király volnék, hogy hívnának?
Harmadik Szőrdinánd, hehe.
És ha gróf?
Ha gróf volnék,
nevem gróf Batman István volna.
Hát akkor agyő, barátocskám.
Még szerencse, hogy a kamu működik.
Kamu és gyémánt a kikötőben.
*
Húznék verslábaimra verscipőket
de ez csak olyan
versmezítlábas ének.
Vörös vitorlás bárkák hoznak téged
röpülsz felém a gályán
mint vizek feletti ének.
Hoznak téged a bárkák.
És rólam sugdolóznak
a szűkebb pátriákban
a szűkebb pátriárkák.
Michieli Vitális, túljárok rajtad.
Ha jő az ügynököd
– Giovanni, merre jársz –
hát tőlem tudd meg, ügynök:
tudd meg, hogy nem találsz,
hogy nem találsz meg engem.
Hé, figyejj má, Giovanni,
mire jó ölni folyton
oszt mindig csak rohanni –
hahó, kocsmáros!
– Parancsoljon, jellemtengernagy úr. Itt a bor.
– Csitt, csitt... de a bor... ez a bor... hm, hát ez oly...
– Igenis, fels...
– Csitt, csitt... hát e bor, ez a bor... oly
ziveres-zavaros... és mit lehetne enni?
– Nos hát így hosszú út előtt,
volna itt finom voyages-kenyér...
– Vidd ezt a bort a dózse emberének.
S ha kérdi, mondd meg neki, hogy munkás.
Hogy az vagyok.
Ha én lennék a lámpagyári munkás
Megvilágító ének
Ha én lennék a lámpagyári munkás
a minőségek szorgos ellenőre
s te királylány egy tengerparti várban:
én szeretnélek ennek ellenére
s hogy arcod gyöngéd fényekben fürösszem
én minden lámpást meggyújtanék éjjel
s így nézném arcod rejtett, őrült, forró
és mondhatatlan, szótlan szenvedéllyel.
Cselekmény csak ennyi.
És a díszlet:
külváros és rozzant lámpagyár,
hol az éjben elvtárs suhan átal
s féllábakon sok-sok lámpa áll.
*
Kerékbe törve
táncol a törpe.
Róka-nagyapám
kinéz ablakán.
Vörhenyes szakáll.
Sas dalol a fán.
AZ ÉN AZ ÉN AZ ÉN
A HÁROMTESTŰ ÉN.
Egy vitorlás, egy gálya.
Feljő a lépcsőn végig
feljő a víznek árja
lábam nyalja a tenger
vizes és kék kutyája.
A félig üres csésze
Idelent a szuterénben
vívódik a szuper-énem.
Láthatár és léthatár,
félig tele csésze
ma kezdődik életem
hátralevő része.
Hullámzik pincémben a tenger
játszótér van a tenger partján
s egy csónak van a stéghez kötve.
Na Conxypánban kötsz ki holnap
azelőtt vagy azután
s holnapután
Lapután.
Játékok lent a játszó-térben.
Egy szirén? vagy egy kicsi fóka?
hintácska?
csúszka?
libidóka?
ez van pincémben.
A földszinten lakom én, szegény,
közönséges és viseltes én.
A padláson lakik
Felettes Néni, az ember felettes nénje.
Kiabálok neki néha
mert milyen az ember
kiabál olykor felettesének
ordítva s toporzékolva:
engem vigyen föl a padlásra.
*
Lélekben lélekvesztőn,
így sietek feléd.
Dal a lélekvesztőn
Lélekbeszéd a lélekvesztőn.
Vagy útbeszéd az útvesztőben.
Hozzád beszélsz.
És hallgatsz közben.
Néked, néked, néked szól.
Naked soul, naked soul.
Én vagyok az, jó napot kívánok.
Lélekvesztőn lélekvesztő-ének.
S lent a mélyben névtelen növények.
S hajótestek s vízi alkotmányok.
Ez az ének
csak tenéked:
ez tenéked szól.
Ez az ének:
as the naked
as the naked soul.
Mint a lélek mezítlen beszéde
melybe tücskök hangja van betéve.
*
Ma este megjő kedvesem.
*
Testem, ezt az üvegtestet...
A lélek halhatatlanságáról
MERT AZ EMBER VILLANYKÖRTE!
becsavarja őt az Isten
valamilyen foglalatba
valamilyen áramkörbe:
becsavarja őt a sorsba.
Becsavarja őt a létbe.
Lélek, lélegzet, áram!
áram! áramlás! élet!
mint égőben az áram,
bennem is ég a lélek.
Meddig élhet egy körte?
S vajon én meddig élek?
S ha majd engem...
ha majd ezt a....
hogyha ezt az üvegtestet....
hogyha minket – így a körték –
mert milyen a körte sorsa:
ha valakik összetörték,
– így töpreng a körte énje –:
vajon mi lesz velem akkor?
Halhatatlan-e a lélek?
Föltámadhat-e a körte?
Halandó a villanykörte.
ÖRÖK CSAK AZ ÁRAM ÚTJA
ÁRAMKÖRBŐL ÁRAMKÖRBE.
Lámpakörte, villanykörte: Kálmán király idejében így nevezték régi nevén a villanyégőt. Ma már erdélyies kifejezésnek – transzilvanizmusnak – számít.
*
Ma este megjő kedvesem.
Megjő kedvesem, Égi Mása,
kit Célestine-nek szólítok:
ő az én szemem látomása
akiért partra szálltam egykor
elhajózván a távoli
és félig vad Szicíliába.
Szemlátomásom van vajon?
töpreng a szem: ő ez vajon?
avagy csak földi kópiája.
*
AHOGY HULLÁM ÉS SZIKLA
EGYMÁSBA VAN TASZÍTVA
S AHOGY EGY RÉGI JÓSLAT
VAN HOGY VALÓRA VÁLIK
ÚGY VÁROK RÁD A PARTON
LADY YO MINDHALÁLIG.
Kolozsvárott, 1998 májusában
Jegyzetek
1. Gaufredus Malaterra egykorú feljegyzése szerint Kálmán király 1097-ben is háborítatlanul birtokolta Tengerfehérvárt.
Kálmán király házassága II. Orbán pápa szövetségi rendszerébe illeszkedett. E korban a pápák legfőbb politikai és katonai szövetségese a dél-itáliai normann uralom volt. Így a pápák I. Roger normann gróf (1071–1101) leányainak házassága révén tettek szert leghűségesebb szövetségeseikre. Az első lányt VII. Gergely pápa idejében Raimund Saint-gilles-i gróffal adták össze, a második lány III. Róbert Auvergne-i grófé lett, a harmadik lány pedig, Konstancia, IV. Henrik fiáé, a lázadó Konrád hercegé.
Kálmán király a negyedik lányt vette feleségül, „akinek nevét nem ismerjük, s csak az óolasz buzilla (ófrancia pucelle, 'szűzlány') megjelölés félremagyarázása nyomán nevezték el a történészek tévesen Buzillának."
E többszöri követváltás lezajlása után 1097 májusában került sor arra, hogy a menyasszonyt Szicíliából Horvátországon át Magyarországra hajózzák fényes kísérettel. A tengerfehérvári kikötőből Merkur erdélyi vajda 5000 vitézzel kísérte a menyasszonyt Székesfehérvárra, ahol óriási tömeg jelenlétében tartották meg az esküvőt.
Györffy György nyomán (Kálmán király, Bp., 1979)
2. Kálmán király terve az volt, hogy Magyarországnak tengerpartot szerezzen, s így összeköttetésbe hozza a világkereskedelemmel. Bizonyára e terv indította arra, hogy a dél-itáliai normannokkal szövetségre lépjen.
A normannok Velence természetes ellenségei voltak, s már ezért is kívánatosnak látszott a velük való szövetkezés.
A velencei dogét e házasság aggodalommal tölté el.
Szalay József nyomán (A Magyar Nemzet Története, I., Bp., 1895)
3. Részletek Kálmán király Micheli Vitalis velencei dogéhoz 1097-ben írott leveléből:
Amiért sem levelekkel, sem követekkel nem adtunk választ kéréstekre, azért még ne gondoljátok, hogy ez gőgből vagy furfangból történt, hanem az előny és haszon, valamint mindkettő szüntelen szilárdsága érdekében is.
Egyébként igaz hajlandóságunkat és követeinket gyakran nem fogadtátok tisztelettel, ez mintha tudva és szándékosan történt volna. Nagyobb tiszteletet és udvariasságot kérünk követünk iránt, éppúgy, mint saját magunk iránt.
Én, Kálmán, a magyarok királya a magam s mind az enyémek nevében veled, Micheli Vitalissal, Velence, Dalmácia, Horvátország hercegével és a Tieiddel mind, igaz és erős barátságot és egységet fogok a mai naptól tartani.
4. A poémába foglalt norvég gyermekdal 4 sora Weöres Sándor átköltése („Arra vágyik ifjú szívem..."). Magát a dallamot zenekari szvit formájában Edvard Grieg is feldolgozta (Norvég fantázia. Op. 64, IV. rész).
5. „No lám, a Halling..." – e 4 sor Ibsen-idézet (két részlet Peer Gynt dalából).
6. A szövegközi képek normann harcosokat ábrázolnak a bayeux-i szőnyegről, amely 1100 körül készült.
