Pár szót vázoltam fel a köré a kulcsszó köré, melyet leginkább talán Balogh Edgár használt: ez az „önösszeszedés". E szó egyébként Tavaszy Sándor leleménye (Sz. G. jegyzete). Ennek egy praktikus és egy elvi dimenzióját szeretném érinteni. Felolvasok egy dokumentumot, amit Tőkés László fogalmazott, címe: Alapítólevél. „Romániai magyarságunk szorongatott helyzetében, annak láttán, hogy az évek óta tartó kivándorlás, illetve az azt kiváltó okok végveszéllyel fenyegetik erdélyi népünk puszta létét, alapítványt hozok létre a kivándorlottak hazatérésének támogatására, a politikai küzdelem mellett ezzel is szolgálni kívánván megmaradásunk ügyét. A budapesti alapítvány céljára felajánlom az 1989-es Bethlen Gábor Alapítvány díjából származó 70 ezer forintot. Továbbá felhatalmazom Szőcs Géza költőt, Erdélybe visszatérő bajtársamat, hogy az alapítványt terjessze ki külföldre is, jelesen hozzon létre Svájcban is egy részalapítványt a megjelölt célra. Nyilvánosan kérje ehhez az idegenbe szakadt magyarok és az ügyünkkel közösséget vállaló külföldi személyek és közületek támogatását. A Hazatérési Alapítvány jelmondata: Itt élned kell!"
Ezt azért tartottam fontosnak felolvasni, mert rövid időn belül meglehetősen magas pártfogó körök szolidaritásával ennek a nyilatkozatnak a lehető legnagyobb nyilvánosságot szeretnék biztosítani. De addig is hasznos, ha ehhez a talajt előkészítjük beszélgetésekben, konzultációkban, ott, ahol véleményünket meghallgatják. Ez nagyon fontos azért, mert az elmúlt évtizedek csapásait és köztük a legnagyobb csapást, a kivándorlást most van alkalmunk visszájára fordítani Azok az emberek, akik az elmúlt években külföldön lehettek, ott szerezhettek professzionális tapasztalatokat, megismerkedtek az európai munkaerkölcsökkel, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az erdélyi magyarság gazdaságilag önellátó legyen, s egy olyan gazdasági bázist hozzon létre, amely képes eltartani kulturális intézményeit. Kulcskérdés, hogy minél több olyan ember térjen vissza, aki tudott, látott, tapasztalt, és valamit hoz is vissza a tarsolyában. Ez az „önösszeszedésnek" a praktikus oldala.
Az elviekről. Amikor itt most kárpát-medencei helyzetünkről beszélgettünk, nekem eszembe jutott egy Cortazar-novella. Arról szól, hogy egy testvérpár él egy nagy házban. Egyszer csak valamelyikük érzékeli, hogy az egyik szobát elfoglalták. Végig nem derül ki, hogy kik foglalták el, de az ott levők számára világos, hogy azt a szobát elvesztették. És ez így megy végig sorra, lassan minden szobát elfoglalnak azok az erők, amelyekről nem derül ki, hogy kik. A tulajdonosok végül elmenekülnek a házból, amelyet az idegenek teljesen elfoglaltak.
Nem esett itt szó arról, hogy mi legyen a mi kárpát-medencei programunk. Ha már Árpádék nem találtak megfelelő otthont fiaiknak néhány medencével arrébb. Árpád programjához kell szerintem visszanyúlni, vagyis a honfoglaláséhoz. Ugyanis mintha mindannyian egy nagy Cortazar-novellában szerepelnénk. Ezt a közös kárpát-medencei házat mintha nem éreznénk a sajátunknak, mintha elfoglalta volna valami vagy valaki más. És itt nem más népekre gondolok, hanem arra, hogy meggyengült a minket az országhoz kötő lelki közösség. Annak a metafizikai, intuitív „birtokon belüliségnek" a tudata – az otthonlét tudata: emiatt van az elmenekülés erről a földről, emiatt történik annyi öngyilkosság, önelveszítés, annyi a depressziós társadalmi összeomlás, jönnek létre a „fekete lyukak" a nemzeti tudatban. A kérdés az, hogy befejezett-e a magyar honfoglalás, Árpádék honfoglalása: a szónak nem fizikai, hanem metafizikai, spirituális értelmében. Azt hiszem, hogy a válasz erre tagadó. Nem úgy élünk, mint ahogy a svájci él Svájcban. Svájc el van foglalva. Svájcot elfoglalták a svájciak: németek, olaszok, franciák. A Kárpát-medencével mi nem úgy forrottunk össze, mint ahogy a svájciak Svájccal, a japánok Japánnal. Japán nemcsak Japánban van, máshol is, bennebb, fönnebb. Nos, mielőtt válaszolnánk erre egyértelműen, hogy befejezett-e a honfoglalásunk ebben a medencében, még két rövid idézet. Az egyik Cs. Szabó Lászlónak egyik írásából. A kolozsvári főtéren sétál, és gyönyörködik a templom arányaiban, ennek a kis birodalomnak a fővárosa ez a főtér, a kis erdélyi birodalomnak, és azt mondja, milyen gyönyörű ez a templom. Talán tisztábbak, nemesebbek lennénk, ha újra föl kellene építenünk. A másik idézet Jefferson amerikai elnök mondása: Ahhoz, hogy egy társadalom egészséges maradjon, minden korosztálynak meg kell vívnia a maga forradalmát, mert különben beteg lesz. A mi legnagyobb bajunk, hogy itt sok-sok forradalom maradt el az elmúlt évtizedekben. Viszont most olyan kivételes pillanatban élünk, amikor ezeket a forradalmakat talán egyszerre lehet vállalnunk és megvívnunk. Megint olyan pillanat adódott, amikor talán ez a Cs. Szabó által említett templom fölépíthető, újraépíthető. Ez az a pillanat, amikor a templomot és az országot el lehet kezdeni újjáépíteni. A kérdésre, hogy befejezett-e a honfoglalás, a válaszunk talán az kell hogy legyen: a mi létfilozófiánk és létformánk a folytonos honfoglalás.