azt a játékautóbuszt. Azt a felpattogzó, piros festéket rajta. Azt a kék gyermekszoknyát, azt a fehér ajtót. Egy délutánt. Bármelyik délutánt. Azt a tortaszeletet, amit Eszter hároméves születésnapján megfeleztünk. Azokat a húsvéti tojásokat, amiket nekem festettél. Hova lettek! Nincsenek meg. Pedig eltettem őket. Igazán. Meg fognak kerülni. Hidd el. Az a játékautóbusz. Még egyszer azt a játékautóbuszt. Azt a havasesőt, mikor elkéstem és várnod kellett rám. Azt a havasesőt még egyszer. Ott lennék hétkor. Hét előtt öt perccel. Az is lehet, hogy hamarabb jöttél akkor. Ez az öt perc, amit veled tölthettem volna. Öt percig veled lenni. Egy percig veled lenni. Azt az utazást Vásárhelyről, azt a szilvesztert. Még egyszer azt a szilvesztert. Azt a cseresznyét, azt a könyvet, azt a fogócskát. Egy olyan sétát a temetőben, amikor még nem volt sírhant a diófa mellett. Azt a helyet a diófa mellett, amelyikről nem lehetett tudni, hogy ott leszel eltemetve. Azt a sétát, azt a hajszalagot. Azt a játékautóbuszt még egyszer.