Vali
Hétfőn reggel nyolc órakor
három hadosztály szarvasbogár érkezett a város
fölé. Ottó felriadt, mi ez a zaj?
Szarvasbogármennydörgés, feleltem. Nem feketék voltak ezek a
rovarok, só lepte be őket, ahogy a tengert
átrepülték, fogsoruk között virágszállal – hogy milyen
virággal, nem tudtam megállapítani, mert repülési sebességük
– a szemmel látható fáradtság ellenére –
még mindig ámulatbaejtő volt és nemsokára eltűntek a
Lombi-tető irányába. Úgy képzeltem, ezek a dolgok ezentúl
mindennaposak lesznek. De tévedtem, nem jöttek többet.
Pedig várom őket. Írd meg,
mit tudsz róluk. Nézem ezt a képet, amit te festettél:
horogvirradatban züllött vidralúd-mosollyal áll egy férfi.
Olyan színű, mint mikor történik valami a villanykörte üvegével
és nem ereszti át többé a fényt, amely meggyűl benne,
egyre sűrűbb lesz, megkocsonyásodik,
aztán, ahogy feltörik a körtét, szétloccsan a szobában; ilyen
színű a férfi. Ma felfedeztem
a Fellegváron egy üstökös csontvázát – egy
teljesen lerágott üstökösét, tulajdonképpen
csak a gerince volt meg, és néhány szétdobált borda.
Az ejtőernyős torony mellett púpos, hétrét
repülőgép állott, tudod, kié volt.
Marianna
Ha földobna a tenger mindent, amit elnyelt!
Megindulhatnánk a megkeményedett, fűvel benőtt vízen.
Mint egy pop-art kiállítás szobrai,
úgy állanának ebben a határ nélkülinek tűnő zöld mezőben
a hajók
a tengerészek
az utasok
a fatuskók
a kapitányok
a madarak
a pilóták
a horgonykampók
és mindaz, ami valamikor megtette már az utat a felszín
s a tengerfenék között egyik irányban:
mindaz most ellentétes mozgással fölfele indulna,
hogy mint lövedék csapódjék a felszínhez, kibukva belőle.
Fönt hajók százezreire sütne újból a nap, egy evezősgálya
s egy atomtengeralattjáró közt álldogálna Perimédész Eurülokhosszal,
arrébb halálfejes lobogó, három csákány, aztán
bálnavadászok, skarlát vitorlák, egy Latham-2 mellett
fején fülhallgatóval Roald Amundsen áll.
Körbe lehetne járni, kiemelni a pipát a zsebéből.
A leírást nem folytatom, bárki megteheti. Mindaz,
amit elmondtam itt, egy hasonlat első része gyanánt
szolgált volna. A másik felét
magadnak kell kitalálnod:
az időről van szó benne, meg kettőnkről. És részben egyebekről is.
Itt most ne essék erről szó, a verset így fejezem be:
képzeld el, megindulnánk gyalog a fönt leírt tengeren.
Egy régen elsüllyedt kikötőből indulnánk bejárni ezt a zsúfolt
szabadtéri múzeumot, felmásznánk a hajókra –
anélkül persze, hogy valamit is elvinnénk. Hiszen célunk
csak ez lenne:
megszemlélni a dolgokat közelről.