Egy napon egy szép napon
elhatároztam hogy sört főzök ajándékba őneki
a hétfő-országok szépasszonyának
hogy ezzel jelezzem hódolatomat
mikor átnyújtom majd jegesmedve-szégyenkezéssel
a kevéske sört
éppen csak amennyi belefér
egy mókusbőr szamovárba
annyit
de az a sör a legfinomabb legyen
ám!
kiáltottam föl fennhangon magamban
és így történt hogy vásároltam egy könyvet
Rázga Zoltán: Malátagyártás és sörfőzés
ez volt a címe
(Élelmiszeripari és begyűjtési könyv- és lapkiadó vállalat Budapest 1954)
Kinyitottam a 3. oldalon és ezt olvastam:
a sörfőzés nyersanyagai: a víz, az árpa
és a komló.
Elindultam hát megfelelő vizet keresni
lépteim a Bükk-erdő felé vittek gyorsan
ismertem ott egy forrást nagyon
lágy vízzel tele
és én tudtam, hogy a vízben oldott sók mennyiségétől
és összetételétől függően kemény
és lágy
vizeket különböztetünk meg. (Rázga, 5. o.) Ugyanakkor
biztos tudomásom volt arról (Rázga, uo.)
hogy Windisch szerint a jó minőségű világos
sörök főzéséhez
különösen ha cseh eljárás szerint komlózzák
legjobb a nagyon lágy víz
hát az egy percig sem volt kétséges előttem
hogy jó minőségű világos sörrel akarlak meglepni
egy napon melyen majd arra ébredsz
hogy a jövő nyárra elrakott bőröndben
kifakult matrózingek lobognak
csapkodó kék ostor-csíkokkal –
de kérdéses volt (és maradt):
vajon a cseh eljárás mellett fogok-e dönteni
mindenesetre fölmentem piros hátizsákommal
a Szemper-forrásig
A Szemper-forrásnál
Fönt a felhőben vadlúd kacag
torkába felhőcafat szorul, kacag
lent három gyermek-villő álldogál
– Táncoljunk – mondja az egyik.
– Főzzünk bográcsgulyást – szól a másik.
– Menjünk kártyázni a lidércekhez –
így a harmadik.
Forrásocska, forrásocska,
miért oly puha a te vized,
vized mitől oly tiszta,
forrásocska, te?
Puhább a vizem, mint a tél.
Mint a kés, vizem oly tiszta.
Háromszázhárom évig él,
aki ezt a vizet issza.
– Táncoljunk – mondja az egyik villő.
– Főzzünk bográcsgulyást – szól a másik.
– Gyertek kártyázni a lidércekhez –
így a harmadik.
és megraktam a zsákot
folyékony téglákkal
lágy villő-vízzel.
Az árpáról azt beszélte Rázga Zoltán könyve
hogy már (9. o.) évezredek óta nyersanyaga a sörfőzésnek
nekem pedig jólesett arra gondolnom
hogy egy ennyire ősi italt főzök most neked
amit már Jézus Krisztussal kortárs nagyanyád is
ivott fiatal korában
(teljesen elvont így ez a nagyanya, ahogy mondom:
létezését hűvösen veszed tudomásul
pedig élt mégiscsak;
nem sikerül elképzelned magadban
nem is hiszel benne jóformán
nem messze lakott a Volgától
fényesbarna magyar szeme volt
és tizenhat éves korában kóstolt először sört
mikor vőlegénye Géza egy korsó sörrel
tért haza
valami nagy közös rablás után
a meglehetősen gazdag zsákmányból
neki csak ez a korsó sör kellett
ki is röhögték a többiek)
és ez a bizonyos nagymamád is
szerette a sört
még ha az nem volt is ennyire finom
mint amit én készítek neked most
lássuk hát mi a nagy helyzet az árpával,
szóltam.
A legjobb sörárpát Közép-Európában termelik,
ott is a legjobbat hegyvonulatok árnyékában,
középkötött,
megfelelő mész- és tápanyagtartalmú, közömbös
kémhatású,
vályogos talajon.
Mikor ezt olvastam ó de boldog voltam
hogy Közép-Európában élünk! De boldog
boldog boldog voltam csodálatos dolog ez szívem!
gondoltam magamban – még csak a szomszédba sem kell menni
a legfinomabb igazi jó
közép-keleteurópai sörárpáért.
Tüstént vettem a hátizsákot
s egy haramiával kimentünk
– mellünkön sárga tölcséres dinnyevirággal –
a Bükk–Tordai-hasadék vonulat aljába („árnyékába")
ott elbúcsúztam a haramiától
új életet kezdeni ment az erdőbe
(a réginél is gonoszabbat)
és – nem messze a nevezetes tordai-hasadéki malomtól –
rövid keresés után megfelelő helyre találtam.
Középkötött és közömbös kémhatású volt a talaj
encián és hegyi rózsa termett ott egymás mellett
Szent László-érmékkel volt tele a föld
közéjük vetettem el az árpát:
a kék enciánok fehér remeterózsák és
Szent László-pénzek közé
melyek kettévágták és kivilágították az őszt
három négyzetméteren
egy égerfából faragott ekével
fölszántottam a földet.
És beletettem az árpát. (Azt olvastam
hogy a svéd Gold
a Sieges és Bolder mellett
a legjobb árpafajták közé tartozik.
Ezt vetettem el
teliholdnál.)
Majd hazafele indultam.
*
Cséplés után derült ki aztán
hogy jó munkát végeztem.
Vékony héjú gabonám
ragyogott mint az urán
a szemek akár a galambtojás szinte
ahogy kiöntöttem a zsákból
fénye elkeveredett a komló foltos-aranyos szagával
ugyanis komlót is vetettem volt. Valamikor
– írja Rázga – a sör fűszerezésére számtalan növényt
használtak,
melyekről feltételezték, hogy egyúttal
az egészség javára vannak. Ilyenek voltak: fodormenta,
benedekfű, ezerjófű, zsálya, üröm, gyömbér,
komló.
Mára csak a komló maradt meg. Én is a komlót használtam
de tervezek főzni neked
benedekfű-sört
zsálya-sört
gyömbér-sört
is
ha akarod
s ha nem utasítod vissza ezt a sört is. Vissza-
térve a komlóra:
a komló a csalánfélék (! – Sz. G.) rendjébe, kenderfélék családjába,
komlófélék nemzetségébe tartozó, kétlaki kúszónövény. A nemzetségbe
több komló is tartozik, az európai, a szívlevelű és a japán
komló. Ezek közül csak az európai komlót termelik.
Nos
mit gondolsz én melyik komlóból ültettem?
A szívlevelűből!
Nyilván. Nem készítettem neki állványt
hanem arra a repülőroncsra futtattam föl
Repülőgép a csillagvizsgáló kertjében
Te csak figyeld a repülőt. Majd egyik hétfőn délelőtt az elszörnyedt csillagászok szája elnyílik s úgy marad kitátva. Ládában tartott végtelen. A szerelemnek sincs viharkabátja*
Te csak figyeld a repülőt.
Majd egyik hétfőn délelőtt
a ledöbbent csillagászok szája
elnyílik, s úgy marad kitátva,
mert kinn a fák mögött, a kertben
rekedtes vasköhécselés szól,
de úgy, hogy rögvest szerterebben
a törpeharcsa-banda bent a
mocsárral teli látcsövekben,
pokoli bíborfüst a gép
vállánál, lila, szilvakék!
No és ki az ott a hörgő, rozoga repülő hágcsójánál,
orrán kerek szemüveggel, hogy megóvja őt a füsttől!
Ki az ottan, kezében rettenetes gyémántkurblival,
lábánál két veder görög konyak? Lám, most tölti bele
az összehorpadt, kormos hűtőbe az utolsó csöppig –
no, ki az? ki az, aki miatt rémület költözött az
asztronómusok szívébe, hogy hideglelős cérna-hangon
így kiáltozzanak: Jaj, valaki járkál a kertünkben!
Ki az, aki felé elszoruló torokkal suttogod – és nem
a füst csípi a torkod –, hogy ugyan hova indulnál, te,
te? Talán tényleg a hegyek legcsúcsáról akarsz nekem
lehasítani csákánnyal néhány kilót, hogy batyuban
elhozd nekem a Csimborasszó meg az Aconcagua
búbját: hogy a szobámban tartsam őket, felhőcafatostól,
szikrázva, az örök hóval magukon? –
és én a hangzavaron keresztül is meghallom,
amint kérded:
– Ó, te! Minek indítottad el, miért, minek?
Ha tudod, hogy úgysem repül!
– Csak úgy – felelem majd –,
csak úgy. Születésnapodra.
amelyik még nemrég is ott állt a város határában
A komló szépen benőtte a repülőt hasonlított egy
sárkányra vagy egy lugasra. Nevettem magamban: no
ha mégis fölrepülne egyszer a gép,
repülő komlólugas válnék belőle!
De nem repült fel mégsem. Hanem jó repülő-ízű lett a komló.
(Gazsi utálja a repülőszagot!) (Hallottál még egy ilyent?)
Mennyit üldögéltem ott! Jártam ki széltől óvni,
permetezni aranylével a komlót
mert megtanított Rázga:
a komlót egész tenyészidő alatt védeni kell –
a legfontosabb kártevők: vörös pók, komlóbolha, liszt-
harmat
egyiket sem engedtem közel! Kinn aludtam, mint a jó pásztor
– komlócsősz lett belőlem, mit tagadjam – füleltem, s ahogy
meghallottam a vörös pók lépteit, dobbal
óriási zajt ütöttem.
Elijesztettem a vörös pókot. S hogy néztem ki
nagy permetező-csizmámban, permetező-szemüveggel!
Meghaltál volna a kacagástól.
De leszüreteltem a komlót is végre
mire megérett
(ilyenkor az előzőleg ezüstösen világos komlóliszt
aranysárgává válik)
leszüreteltem és megszárítottam
és hozzáfogtam a sörkészítéshez. De erről máskor.
*
Hanem, még annyit:
az utazásomról, tegnap.
*
Elbúcsúzik az asszony tőle
csókot kap s úgy utazik Geezer**.
Hát, mit mondjak, az az utazás:
Gésiré és az eső legalább;
ott vert az út szélén a hallatlan zápor
kimosta még a lombokból is a vöröset sárgát
térdig lombvörösen érkeztem meg, s mekkora
sárga foltokkal! Mert végül
csak fölvett egy úthenger
egy verseny-úthenger
s akkor már nem is hiányzott végképp
semmi más csak egy fénykép
egy régi
régi
fénykép
*
A verseny-úthengerlővel
végigrohantunk a hágón
– azt a zörgést Istenem! –
a szél az arcomba szúrta a vizet
lobogtak hátrafele az úthenger függönyei
s az ablaktörlők
mint két tiltó ujj:
vigyázz! vigyázz!
*
Ha csak annyi rést sikerül találnom a dolgok közt, amibe legalább egy kés pengéje beilleszthető – úgy már kifeszítem, kiügyeskedem én, hogy akkorára tágítsam, amennyin átlátok; de ha elmész, ha elutazol, hogy láthatnálak? Hiába minden ravaszkodásom. Hiába.
*
Csak lenne majd mindig minden laza annyira,
ahogy átlátok hozzád most; csak ennyire;
hogy a rések közt, ha átnézek, lássalak;
egy annyi rést csak, hogy megajándékozhassalak
egy üveg sörrel mindig, ezzel-azzal –
*
Hogy megérkeztem – indultam is vissza rögtön.
*
Éj-fél van Gee-zer ha-za-tér
Éjfél van – Geezer hazatér
mellében a szív havat ér
haza? hazaért, haza? igen?
*
Ne búsulj, lányom, lányom
szomorú, kedves párom
várnak már minket a bálba
táncolva és kiabálva
vigad az éjjeli népség,
gyere menjünk te szé-
te szép
gyere velem te szépség
*
Csak lenne majd mindig minden laza annyira
ahogyan átlátok hozzád most; csak ennyire;
hogy a rések közt, ha átnézek, lássalak,
egy annyi rést csak, hogy megajándékozhassalak;
maradna minden így! Fogsz-e üzenni, s mit üzensz,
ha távol leszek majd, hej-haj, én, lelenc, fegyenc?
*
LEVELEM NE CENZÚRÁZZA BÖRTÖNŐR
S A FAL SE LEGYEN NAGYON-NAGYON TÖMÖR
ÉS NYÍLJON AZ ESEMÉNYEK S DOLGOK KÖZT ANNYI RÉS
AMENNYIN ÁTFÉRHET ÉPP A KÉZ S A KÉS.
*
Hát... jó utat akkor,
elbúcsúzik az asszony tőle
csókkal búcsúztatja Geezert
aki Szemper-vizet ízlelt
társa lesz mindig annak villő-szerelemmel
akire gondolt, amíg itta
s kit vár most vissza villő-türelemmel.
* Vö. Cselényi László: „A félelemnek nincs viharkabátja".
** Geezer: 1. személynév 2. old person, old creatura (The Concise Oxford Dictionary) 3. Dial. pronounc. of Guiser Mummer (as Guise -er; to guise: megjelenni, látszani; mummer: színész, mutatványos – The Concise Oxford Dictionary) 4. társ (The Penguin English Dictionary).