Vajon milyen a halál íze!
Sprőd, koczkaczukrát életembe
én beleszórnám, zöld teámba
leásnék érte: ámde
ÁMDE
rögtön utamat állja
az ízek nyelv-alatti
belső kazamatája.
S beöltözni az ízbe!
Környékezzen meg újra, szárnya kezemet érje!
költözzön belém, s bentről
horzsolgasson a só-szín
sikoltozás fehérje!
Járjon csak megint át meg át,
forgassa bennem meg magát:
zöldalma-íz, álruhás
nemlét-íz ez, őszfinom
s érdes, mint az árulás
s könnyű mint a mákszirom –
szúrjon mellbe! üssön át
puha zúzmara-fénnyel, csőrrel,
kötőtűk sugarával
markolásszon csak mellkasomban
parazsas, köszörűs nyarával
s öljön meg!
támasszon föl nyomban!
és szívem érje karmolása
és szárnya kezem érje
verdessen bennem ismét
a veled váltott csókok
piros kis denevérje.
*
Az ízek tükrében nézegesd magad, ki voltál.
Az a zuhogás suhogás kendőcsattogás!
fulladozás torokhoz-kapkodás!
az ízek öntöttvas tükreiben csillagok
szélfúvás, kendők; egy régesrégi hangzavar,
kiáltozás, zokogás, kiátkozás.
*
S ott legbelül! ott Legbelül!
a fekete kazamata:
napszél-hordóiban ama
ősalmának a zamata
ez az íz viszont meztelen
nem álarcos nem álruhás
és e mélységes kazamatából
szivárog elő mindig egyre több
a legelső tudás zamatából:
át-átsüt a tudás, ernyőit kinyitja bennük,
a többi ízen átszivárog
mint másvilágon másvirágok
nyelvedben a többi tükröt elrongálja lassanként
mint a dörzspapír
nyelvedben a tükröket
az ízek foncsorát:
minden tükörlapot
nemlét-íz roncsol át
megvillogtatva bennük
a túlnan fogsorát
így sűrűsödik ez az íz, lassanként fölgyülemlik
míg végül megtelik a szád.
*
A HALÁL ENGEM IS FOLYTON CÉLBAVESZ
KÖRBEDOBÁL RÁKKAL, PUSKAGOLYÓKKAL
(ÍGY JUTOK MAJD POKOLRA EGYSZER
VAGY FÖL A MENNYBE A JÓKKAL),
sütőtök-műtőlapát hajít arcomba, megdob
infarktussal és súlyos leomló kő-eresszel;
és vajon hol talál el? gyomromba rúg? vagy torkon
ragad majd s dehogy hallja a suttogást: Eressz El!
figyelem, keresgélem hogy hol is fénylik rajtam
kis rejtett tetoválás: köröcske célkereszttel
vajon a pusztulásom hol jelölt meg magának
betűivel hol jelölt meg
szívemet-e kezemet-e
hol van rajtam, hol a túlnan
ábrája vagy üzenete
*
Még az idén Ostendében!
Az erezetbe rejtve
apró betűk a számon,
egy szálloda, egy álom
erkélyajtó egy nyáron
szavak az ajtófélfán,
egy híján tizenhárom:
MINDEN EGYSZERI TÁVOZÁSOD AJTAJÁBA VÁGVA
OTT VILLOG ÖRÖKÖS MEGÉRKEZÉSED
MINT AZ ABLAK
átlépsz félig az ajtón
japános, kékes selymek átszőtt tengerszemekkel:
ruhád maga az égszín, tajtékkal hűvös tenger –
egy szállodában, épp a parton
még ebben az esztendőben
Triesztben vagy Ostendében
belépsz hozzám kékes, nedves
kimonóban, kimenőben.
(Utóirat – nagyon fontos.)
Van végül egy kívánságom.
Száraz, józan, hűvös, pontos.
Olyan mint egy végrendelet.
EGYÜTT FOGADNI A HALÁLT
NYITOTT SZEMMEL
ÉBREN
VELED