FőoldalTŐLEMVersekKettős szonett

Kettős szonett

A szélnek eresztett bábu
175
145
A vendégszerető
85
52
Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás
60
35

– Látod: egymásnak szoruló fej szív fogsor

villamosszékre leszállt elégő pintyek

s szárnyverdesés és fog koccan egyszer sokszor

fog közt szétszakadó nyelv – szakadhat mindegy

így így mi ketten s kövek a szívkamrában –

– Kő morzsol minket kövek darálnak s lángok

égő pintyek a telihold kőgyomrában

havazás bennünk kioltott vasfullánkok

 

 

– Hova lett copfod az a haj hol a kontyod

megnő még rajtad a haj, megnő még, megnő?

nem nő meg többé többé már le se bontod…

– Nem tűzöm föl – már többé – fedjen csak kendő –

– … mi lett vele, én soha nem simogattam!

– Nem számít, hogy volt régen, simogass mostan

– Szép hajcsatom van, neked adjam, ne adjam?

– nézd, mit kapsz tőlem: szép fehér ing, kimostam,

 

 

viseld, ez óvjon, kinn most tél csikordul

nézd, havazik bennünk, bronz-zöldre éget

suttogás bennünk és hó hull és hó hull

összeforrasztva minket két szonettben,

ölelsz, ölellek, még, még, elveszetten

– Ölelnélek tizennégy karral téged

 

 

mint egymást látod ezek a szonettek

ahogyan ezek ölelkeznek ketten

kik ketten egyként egymásnak születtek

lásd összeillenek a sziluettek

szét nem szedhető párban, összetetten

mert eggyé lettek teljes eggyé lettek

 

Drámák 1