FőoldalTŐLEMVersekHullámverésben búzatelefon (Körülírás)

Hullámverésben búzatelefon (Körülírás)

A vendégszerető
100
65

Egyik augusztusban egyszercsak hallom, hogy suttog a telefonban a tengeri érdes, egymáshoz-fenődő kukorica-hangokkal; esetleg a rozs? vagy a sás táblái hallatszanak a szélben? vagy a búzát hallom, a búza szavát: igen, igen... bár talán mégis a...? De mindegy. Egy távoli, lila szoknya, fújja a szél mezőben, lengeti, s aztán – időben mind közelebb – behozza a készülék: egy régi-nyári szél fúj rá, s megnöveszti a kedves barna haját, pillanatok alatt; már egész éles nagyításban látszik, bár a kép imbolyog kissé a telefonban: a szél most kifonja, ki is bontja, kifonja s leengedi azt a hosszú hajat a lila kalap alól; mert a kalap lila – most már tisztán látszik –, nem a szoknya. Én innen figyelem, a vízpartról: ő a mezőben járkál, s mint leány-Assisi, rólam beszélget a búzákkal, belebeszél a kukoricákba, így-úgy a fürjekkel és búzákkal beszélget – s én mindezt hallom vízi-telefonkészülékemen át! Hallom, egészen tisztán, ahogy belesuttog a búzába, azt hiszi, szegény, hogy az ő titka marad. Igen, akkor, akkor rég azt képzeli ő gyanútlanul, hogy nyugodtan beszélhet – szélcserepek a búzák közé döfve. És hiába hallgatóznak a hörcsögök a föld alatt, mert nem hallják, mit suttog rólam, míg egészen belepirulok a kedves szavakba („Elpirulsz, ha megérted", igen) és végül ő is elpirul, arca korall-színű lészen. Milyen éles most a kép! Mintegy pipacs a búzák között; és hogy világít a szeme! Hát még ha tudná – s remélné is, de nem meri remélni mégsem: hogy van búzatelefonom! Kagylóhéjakkal, medúzafátylakkal teli tengeri-telefonom! És hogy hallottam mindent, bár a hullám tengeri-telefonomat, kaviccsal és homokkal teli vízalatti kék telefonomat rázza folyton, veri, megveri. Igen, mert alkonyattájt, hullámverés idején ment ki a mezőre a kedves.

 

 

Folyóirat 2