FőoldalTŐLEMVersekHetedik levélrészlet

Hetedik levélrészlet

Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás
72
45

Ez is egy hetvenes évekbeli levél, neked.

„Lakott Vásárhelyen a Szentgyörgy utcában egy köszörűs, úgy hívták, hogy Gazdag Géza. Valahányszor arrafele jártam, és kisillabizáltam, mindig arra gondoltam: majd ha megnövök és meggazdagszom, én is Gazdag Géza leszek.

Majd ha meggazdagszom, hatalmas birtokot veszek magamnak a hegy lábánál, éppen olyan nagyot, amekkorát a hegyoldalba épített csőszházból a tekintet be képes fogni: vagyis a hegytől a látóhatárig.

És beültettetem minden téli napfordulókor ezt a birtokot virággal; télen persze nem sok virág nyílik, így hát melegházi meg délszaki virágokat kell hozatnom. S úgy tervezem majd meg: milyen színű virágot hova kell ültetni, hogy mikor kilépek a csőszházból, téged pillantsalak meg, a te virágból ültetett, félalakos, fedetlen mellű arcképedet,

de mire való volna mégis – ha majd meggazdagszom – ez a rokokó portré, mely amúgy is csak néhány órát élhetne meg a téli napforduló hidegében, ez a finom és sérülékeny arckép, mely amúgy sem…

nem, semmiféle értelme nem volna ennek az arcképnek, amit hamar betemet majd mindig a hó, hogy legfönnebb árnyékszerűen sejlesz elő alóla.

De nem is azért lesz szép ez, mintha volna valamilyen értelme.

Egyszer, mikor külföldről jössz majd haza, és átalszod a délutánt, a kora esti órákban arra ébredsz, hogy a vonat döcög, meg-megáll; odahajolsz a hálófülke ablakához, és azt látod, hogy egy közeli keskenyvágányon fedetlen kocsit vontat egy miniatűr mozdony. A kocsit gyalulatlan, fehér nyersdeszkával rakták meg, s a deszkák tetején, durván szőtt vászoningben, egy magyar férfi fekszik hanyatt, nyilvánvalóan felravatalozva, fehérrel hímzett, egyszerű vászonra kiterítve. És úgy tűnik neked onnan a vonatablakból, hogy az a férfi én vagyok. A mozdony lépésben halad – miközben a te vonatod, valamivel arrébb, nyílt pályán megáll –, és egyszerű emberek ballagnak lépésben a halott után a sínek közt, levett sapkával, bányászlámpákat lóbálva. Éppen esteledni fog, és a domboldalon is sok gyertya ég, egy jelentéktelen temetőben. Ide tartanak az emberek a halottal. Egy olyan temető ez, amilyenben én szerettem volna fiatalkorunkban sétálni veled. Most hát megpillantod.

De nem emlékszem majd rá – később –, hogy melyik vidéken is történt ez pontosan. És mikor erre fogsz járni (ha nem is épp azért, hogy megkeress), az erdőirtások, az építkezések, a talajrendezés miatt minden másképp néz majd ki. Ráadásul még mindig nem vehető biztosra az sem, hogy akkor, ott, én voltam az a halott magyar.

Így szeretnék eltűnni az életedből.”

 

Ezt írom neked akkor. Most pedig magamhoz veszem a könyveket. (Franz von Bolgár: Die Regeln des Duells. Gróf Chatauvillard: Essai sur le duel. Croabbon: La science du point d’honneur. Becsületügyi szabályzat a m. kir. honvédség számára. Bibesco et Féry: Conseils pour les duels. Ungard Edler von Öthalom: Ehre und Ehrenschuzt. Szundy Géza: Gyakorlati útmutatás lovagias ügyek elintézéséhez: Sgardelli: Párbajkódex.) Indulok a párbajba. Találomra kinyitom az egyik könyvet, hogy kiírjak belőle neked egy búcsúmondatot. Íme:

 

A PÁRBAJ CÉLJA: EGY SÉRTÉSÉRT ELÉGTÉTELT VENNI, ILLETVE ADNI. ÁLTALÁBAN PÁRBAJKÉPESNEK TARTUNK MINDEN FÉRFIT, AKI BÍRÓI, KATONAI VAGY POLGÁRI BECSÜLETBÍRÓSÁGI ÍTÉLETTEL MEGBÉLYEGEZVE NINCSEN. POLITIKAI SAJTÓVÉTSÉG MIATT ELÍTÉLTEK MINDENKOR PÁRBAJKÉPESEK.

(Sgardelli: Párbajkódex. Tizedik, bővített kiadás. Budapest, 1940)

 

 

Könyvkiadás 3