FőoldalTŐLEMVersekHeaven’s Temple

Heaven’s Temple

A szélnek eresztett bábu
18
23
Te mentél át a vízen?
23
5

Miért, hogy ez a nyárszép tavasz…

– Ennek a tavasznak helyettem ki örül? –

…hogy ennek a tavasznak

boldog és részeg poszméhei susogása s kék szele: arcomat

simító gyolcsa foszló felhője

csak szomorúságot okoz.

Mert nemhogy feledtesse oltsa:

de növeli hószín bánatomat minden ragyogása

meleg illata ennek a csiklandó tavasznak.

 

 

Ez itt az Ég Temploma.

 

 

Adok neked egy felhőt.

Kell?

Neked adom ezt a bagoly alakút,

Kréta világos ege alól knosszoszi szelek által idefútt

mennyei selymet.

 

 

Íme aluszik még a májusi földben

a leánykökörcsin gyökerének lila és édes mérge.

A Láthatár óriás-madarának szárnya alatt

lüktet a csend figyel. Fényes méhek bontogatják

a virágserlegekbe csukott időt: lábukra

hímporos idő-szemecskék ragadnak

lassú repüléssel elviszik őket a Rukh hegyén túl

Gilgames sohanemlátott kaptárába.

A zsongó Idő-Kaptár pillanatai néha

szövődnek csak bele az idő ráncos szövetébe:

ezek a szerelem pillanatai –

viszik a virágporos időt a méhek énekük

most mind messzibbé válik szemükben

már föl-fölvillan az őszi

darazsakéban remegő félelem.

Miért feketébb ma minden árnyék?

S ez a világosság…

…Mert ilyen csak a Sátán sötéten göndörödő

szőrét beporzó verőfény…

 

 

A réten most füst-ügetéssel tovakocogott egy egykori ritter

a szerelem ősrégi s ködös keserűségét motyogva maga elé.

Gilgames méhei eltűntek a tisztásról. Csend van s a levegőben csak a tavaszi kígyófiókák nyelvének remegése érzik.

És kék szerenád lobog a levegőben.

 

 

Talán a percről percre kisebbedő Nap bánatot is áraszt magából.

A fénybe rejtőzve érkezik a rétre s

belém ivódik a fénnyel együtt mint aszúval locsolt homokba

a borba rejtőzött részegség.

Áttetszőn szitál a szomorúság a réten

mint szállongó hópelyhek árnyéka vakító

fehér falon.

 

 

Nocsak nocsak – mondta

Vipera Nagybácsi –

hej te

kígyó kígyó kígyó kígyó kígyó kígyó kí-gyó…

ott

mozog

valami

psszt!

hé! te! (suttog)

Holló-Pap gyorsan tovarebbent.

 

 

A Kék Szerenád most egyre jobban halkul

(o spanish blue of the Heaven’s Temple)

 

 

Ám most

hogy bújt hatalmak

a sós felhőket lakáj-szelekkel

mind tornyosabbá rakatják, egyre súlyosabbá,

megremegnek a falábú vízparti rekettyék.

S mélyen elrejti magát a Bükk tavi kislánya, Bazsalikom.

Már alig érezni,

olyan a Kék Szerenád.

Bazsalikom hosszú hajú lány,

Bazsalikom ékszere nád,

nád bársonyán nádi csillag.

Bazsalikom félhold-szemű lány.

Ó ég-templomi spanyol kékség.

A levegő látlan útjai most üresek,

csak egyiken van némi élet,

bukdácsoló, nagy, nehézkes lég-batár

(– s csak egy károgás –)

a felhők alatt kullogó madár.

 

 

Mint viharban

az ordító menny fogsora közé szorult holló vergődése

a kettérepedt ég résébe fogva

olyan

két ütés között meglapuló létem

a döngő idő mozsarában.

 

 

Még kétszer ennyi, mint amennyit éltem,

és hajam olyan lesz, mint a sarki nyúlé

mert mindig permetez a halál fehér korma rám

és jaj mint síkos halat éhes kormorán

elnyelnek engem hideg nyílásai az időnek.

 

 

És ím a Kék Szerenád vége.

Óriás-Horizont-Madár most

szárnyát fölemelte magasra,

s másik szárnyát, a porosz-feketét kiterítette.

Nincs már csak fönn az úszó Arany Kaptár

s a csillagok: ezüst méhek az ég sötét vizébe fúlva.

 

 

Ha egyszer este

nyílik a temetőkapu,

és két ember halad el melletted rád ügyet se vetve,

gondolj arra: másnap jönnöd kell a Kertbe –

szaladj föl, s egy illatos fa alatt meghúzódó

vén padot találsz; s ha alkonyodik, fölkárognak

az iynx madarak a hűvös fák közt.

S nemsokára már csak a kék victoria regia lobog közepén

a rétnek, előbújik füvekből és fákból a sötétség,

apró sötétségcseppek szivárognak le a virágok szirmán,

s kiüt a sötétség, mint nehéz illat a keleti országból

ideszármazott tölgyfa levelén.

És őrült énekbe kezdenek a rekedt,

holdfényivó iynx madarak a fák közt,

– reggelre a fényt mind megisszák –

ollós csőrük mohón kitátva, s ott fönn

ragyog, világol a halottak arany Napja.

 

 

Hogy borzadó szívvel szalad el a bátor

szerelmes fiú is, hosszú pilláival verdesve,

elszalad, gyerekkora Kertjét

örökre háta mögött hagyja.

 

 

 

Regények 1