FőoldalTŐLEMVersekHáz a parton, a kikötőállomás mellett

Ház a parton, a kikötőállomás mellett

A szélnek eresztett bábu
136
118
Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás
14
7

 

1

 

Még olyan darát!

Soha olyan száraz darahullást, mint mikor

megérkezett tölgyfa taxival aznap – gyertyák égtek az ütközőkön,

s körben az egész autón is mindenütt, pedig nappal volt

– csak éppen köd – a sofőr meg

nem lelte a jódlámpákat – „ejnye no, ez is jó lesz” –

mormogta csuklya alól; azután elhajtott gyertyáival.

Kedvesem kinn állt már a parton, cserje kucorodott lábához,

töprengett: „merre?” „itt, itt!” integettem

prémes szőrmezsebkendőmmel félig-meddig;

 

 

észrevett – „jön! nosza, rendet”, s zsebembe gyömöszöltem

a sárga venyigéket, szétháncsolt rozsvörös küszöböket gyorsan,

legott az öntöttvas szitakötő-bakancsokat ugyancsak;

hát megtelt a zsebem – hej-haj – egykettőre. De lámcsak – észrevettem –:

a sarokban egy brazil zongora!

Egy brazil zongora a sarokban!

Hamar be a fedél alá a többit:

a rókaszőr tégelyeket és a lidércharisnyákat, a tűzforró,

zöld sörrel teli üvegkulacsokat, a morcsolyákat,

a gyíktappancsokat és így tovább – aztán:

„Tudtam, hogy te jössz! A lépesekről!” – így hencegtem.

„Akkor halljalak: miképp jöttem?” – „…– U / – – / – U / – U / – – :

hibás szapphói strófában, ejnye.”

„White-fülű, kedves! Ne szorongass, csúzom van.”

„Nem baj, úgy is szeretlek.” – „Akkor hagyj most. Mutasd meg,

hogy szeretsz, bár énhozzám köt a messzeség.” – „Őrült.”

„Játssz nekem valamit, énekelj, kedves.”

 

 

 

2

 

Odaültem a zongora mellé,

felhúztam nyírfakéreg-kesztyűim, és énekeltem:

 

 

Táncolj velem, kedvesem.

 

 

Látom, benned ám a félsz,

ilyen-olyan félelem –

ne törődj most semmivel,

velem táncolj, énvelem –

 

 

kérd, hogy fölemeljelek.

Ni a révész! fáklyaláng!

milyen füst! ki fújja ránk?

gyere, fogózz énbelém

árny a vízen, csillogás

 

 

s a víz innenső felén:

 

 

mi ketten, föl-le, hullong a hó is,

havaseső is,

csónakváz, deszkák, cserjék a parton,

tölgyfa és kőris.

 

 

Így énekeltem. Az utolsó sorokat többször megismételtem:

 

 

mi ketten, föl-le, hullong a hó is,

havaseső is,

csónakváz, deszkák, cserjék a parton

tölgyfa és kőris.

 

 

A kék szemű mindeközben

az ablaknál állt, engem hallgatott

és nézett kifele a folyóra.

 

 

Regények 1