FőoldalTŐLEMVersekFranz Kafka és húga átutaznak Budapesten

Franz Kafka és húga átutaznak Budapesten

A vendégszerető
269
160

Csengery Adrienne-nek és Demény Attilának

I.

– És a napsütésben egy kis fekete magot pillantok meg a bal kezemben...
– ÖT PERC MÚLVA SZERELVÉNY INDUL A KETTES VÁGÁNYRÓL...
– Folytassa, Csontváry úr.
– És a fejem fölött hátulról azt hallom...
– Mit?
– Te leszel a világ legnagyobb festője.
– Bizonyára így is történt, Csontváry úr.
– Én azzal a hatalommal állok titokzatos összeköttetésben, amit sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk.
– Most már indulnunk kell. Köszönjük, hogy útbaigazított.
– Nem tesz semmit. Azért vagyok itt, hogy kibéreljem az állomást.
– Igen?
– Igen. Meggyőződtem róla, hogy egy hegyvonulatról – vagy egy pályaudvarról – csak akkora festmény készíthető...
– Mekkora?
– Mint maga a pályaudvar vagy a hegyvonulat. Ezért világkörüli útra indultam.
– Tudja, Csontváry... Az útról jut eszembe. Nagyapám mondogatta mindig, hogy az élet megdöbbentően rövid.
– Meglepően rövid.
– Azt mondta: nem is érti, hogyan is szánhatta rá magát fiatalkorában arra, hogy ellátogasson a szomszéd faluba...
– Hova?
– A szomszéd faluba; azt mondta: nem is érti, hogyan is nem félt attól akkoriban, hogy eltekintve a szerencsétlen véletlenektől, még a megszokottan, szerencsésen eltelő élet hossza sem lesz elegendő egy ilyen utazáshoz. Istennek megszámlálhatatlan múltja van, Kafka úr. De ma még nem aktuális leleplezni őt.

II.

Foguk közt a tenger törökzöld szívével
aztékok járják a szállodákat.

A hegycsúcsra épült állomáson
majd eszedbe jut egy látomásom

miközben üvöltés hallszik az állatkertből
az aztékok ordítanak vagy az oroszlánok
a hegycsúcson épült pályaudvaron
nedves lesz szemed és megfájul nagyon

mert a vízözön otthagyta lábnyomát
és kézjegyét az állomáson:
galagonyát és áfonyát

jött az özönvíz könnyen és kokainnal
majd lábujjhegyen távozott
őzbőr kalapját szemébe húzva

miért van az hogy sokszor
fölfénylik fönt a réten
az őzbőr és a kosbor

tudod amikor egyszer régen
a hegycsúcsra épült állomáson
volt az a furcsa látomásom
aznap amikor elvesztettem
a kalapom s a válltömésem
elnyelte a víz az állomást
sín csattog a víz alatt
hullámzik a tengerszem
felgyorsul a gyorsvonat
megszárad az emberszem

bekapcsolják a tájfűtést,
magányos útjára indul
a néptelen levél.

Képzelje, Tivadar,
belém csak hálni jár a lélek.

III.

– KÉRJÜK AZ UTASOKAT, SZÁLLJANAK FÖL.
– Ez a vagon a mienk?
– Hát öreg, te hova utazol? Nézd csak Elli, itt fekszik a peronon és nem mozdul.
– Leitta magát?
– Beteg vagy, öreg? Segíthetünk rajtad? Megsebesültél?
– KETTES VÁGÁNYNÁL FIGYELEM, A VONAT EGY PERC MÚLVA INDUL.
– Kicsoda vagy hát?
– Egy nagy generális.
– Vagy úgy. Szóval ez a bajod.
– Nem. Valójában nem vagyok.
– No persze.
– Nevessetek csak, megbocsátom nektek.
– De hát nem is nevetünk, légy, ami akarsz. Légy főgenerális, ha neked úgy tetszik.
– Az is vagyok, főgenerális.
– Na látod, hogy kitaláltuk! De minket ez nem érdekel.
(közben:)
– Franzi, szállj föl, a vonat azonnal indul!
– ...mi csak figyelmeztetni akarunk... hogy éjszaka erős fagyok lesznek. Úgy hogy jobban teszed, ha most szépen felkelsz és elmégy innét.
– Nem kelhetek fel, azonkívül el sem tudom képzelni, hová is mehetnék.
– Miért? talán nem tudsz járni?
– Nem tudok járni, sejtelmem sincs, miért. Hiszen ha tudnék járni...
– Akkor mi lenne?
– Abban a szempillantásban generális lennék újra, seregem körében.
– Kihajítottak talán?
– Egy generálist? Dehogy – lezuhantam.
– Honnan?
– Az égből.
– Onnét föntről?
– Igen.
– Odafönt van a sereged?
– Nem. De túl sokat kérdezősködtök. Menjetek, hagyjatok magamra.

IV.

Egy másik életemben én
narancsszín kő vagyok, karneol
Egy lány veszít el egy bálteremben
s azóta nem vagyok sehol.
Így lettem fűtő. Fűtő lettem
egy libanoni mozdonyon.
Örökségem volt Libanonban:
volt egy óriás-cédrusom.
*

Egy másik lét,
egy más tavasz
s a fáról egy
levél levált

én nem felej-
felejtem el
a karneolt
a karnevált,

mikor a pá-
lya-udvaron
a gyorsról egy
leány leszállt
és elveszí-
tett engem és
többé soha
meg nem talált.

V.

– Mondja, nem szokott félni attól, hogy egy reggel ágyában arra ébred: óriási rovarrá változott?
– Nem. Én arra szoktam ébredni, hogy nekem kell megváltanom a világot.

VI.

Hát ez történt a karneválon.

Örökségem volt Libanonban,
lángol a drágakő a fában
mivel a mozdonyok kazánját
cédrussal fűtjük mostanában.

VII.

Kisgyerek áll a pályaudvaron
Van-e Isten? kérdi tőle két férfi és egy nő.
A gyermek így felel:
Isten nem ember, hogy legyen vagy ne legyen.

 

Sz. G. megjegyzése. Csontváry 1853. július 5-én született a Felvidéken. Kafka éppen 30 évvel később, 1883. július 3-án született Prágában. A század elejétől kezdve több helyszín, illetve időpont is mintegy magától adódott volna kettejük találkozásához. Mindketten agglegényként haltak meg. E szöveg I. és III. részének – több-kevesebb szabadsággal kezelt – forrásai a következők:
1. Franz Kafka: A szomszéd falu
2. Franz Kafka: Az én cellám
3. Franz Kafka naplói
4. Csontváry Kosztka Tivadar önéletrajza
5. Csontváry Kosztka Tivadar: A tekintély
6. Csontváry Kosztka Tivadar: A lángész
7. Lyka Károly: Csontváry

 

Politikai 2