Elhoznak nekem téged
a normann tengerészek.
Megjelensz majd a kikötőben
hajóddal, hajóha-
daddal,
kibontott, hosszú, hosszú
és vörhenyes hajaddal
és fogaid közt tengerentúli
és földöntúli mondatokkal
és fantasztikus ruhákban
és hajókkal és hajcsatokkal.
A korlátnál állsz, hajaddal
a fedélzetet söpörve
és megérkezel, hogy átadd magad
megérkezel saját magaddal
és tengertől sós neveddel
és így szólsz: végy el engem végy el
vedd el ruhámat
és nevemet is vedd el.
*
Tintával írom ezt a verset.
Én, Első és Utolsó,
vagyis Egyetlen Kálmán.
Egy csavargó, egy kocsmatöltelék.
Hogy megtévesszem Volosinit, a velencei kémet.
Hé, halász! Friss-e a tintahal?!
A tintahalat, mint citromot,
addig mind gyűröm, csavarom
míg tintájával megtelik
a kalamárisom.
Ígyhát
a tintahal-árus
hala máris ott van
kalamárisomban.
S én így kiáltok: kalamájó,
kalamájó!
Tenyeremben egyre nő
az élet-szív vonal.
Giovanni Volosini, hallod-e?
Volosini, hallgass ide, mármost
hallod-e te Valószínű
Valószínű János, –
Apám révén én Honfoglaló Árpádtól, you know,
anyám ágán pedig
Nagy Károlytól származom.
Csitt, huss, hush.
Hush, alkoss, gyarapíts.
*
Senki sem tudja, hogy itt vagyok
s aki látja, hogy itt vagyok
nem tudja, hogy ez én vagyok.
*
– és vajon ott a gályán
nem akad ott egy széptevő?
ki szépteszi a lábát?
Ne légy más senkié,
hercegnőm, Hilda W.
Bíborcsigát és bort ide. Ide hát, nem világos?
Maga kicsoda? Hja, hja kérem,
csavargó vagyok, nevem sincsen.
Menyhárt vagyok vagy János.
Énnálam gyémánt? Dehogyis.
Kösöntyű, násfa sincsen.
Dehogyis várok valakit
csak itten üldögélek
a rakpart alsó kövén. Dehogyis király.
Éppen csak éldegélek.
Proletár vagyok. Az Árpád-házból.
S te munkás hallod-e
te naphosszat...
mit nyújtasz, odalentről, folyton...
Segéd vagyok
segéd-
kezem
nyújtom.
Tessék?
Ha király volnék, hogy hívnának?
Harmadik Szőrdinánd, hehe.
És ha gróf?
Ha gróf volnék,
nevem gróf Batman István volna.
Hát akkor agyő, barátocskám.
Még szerencse, hogy a kamu működik.
Kamu és gyémánt a kikötőben.
*
Húznék verslábaimra verscipőket
de ez csak olyan
versmezítlábas ének.
Vörös vitorlás bárkák hoznak téged
röpülsz felém a gályán
mint vizek feletti ének.
Hoznak téged a bárkák.
És rólam sugdolóznak
a szűkebb pátriákban
a szűkebb pátriárkák.
Michieli Vitális, túljárok rajtad.
Ha jő az ügynököd
– Giovanni, merre jársz –
hát tőlem tudd meg, ügynök:
tudd meg, hogy nem találsz,
hogy nem találsz meg engem.
Hé, figyejj má, Giovanni,
mire jó ölni folyton
oszt mindig csak rohanni –
hahó, kocsmáros!
– Parancsoljon, jellemtengernagy úr. Itt a bor.
– Csitt, csitt... de a bor... ez a bor... hm, hát ez oly...
– Igenis, fels...
– Csitt, csitt... hát e bor, ez a bor... oly
ziveres-zavaros... és mit lehetne enni?
– Nos hát így hosszú út előtt,
volna itt finom voyages-kenyér...
– Vidd ezt a bort a dózse emberének.
S ha kérdi, mondd meg neki, hogy munkás.
Hogy az vagyok.
