FőoldalTŐLEMVersekDélkelet

Délkelet

A szélnek eresztett bábu
146
124
A vendégszerető
63
41
Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás
24
13

Így törtek be az országba, melyet elgyengített a hosszas
háborúskodás. Ó, elözönlött, tehetetlen országunk,
mely most már csak ennyi: oldalára dőlt,
megrepedt fekete márványdömper
valamilyen elhagyott határátkelőhelyen, ilyen, ilyenszerű, mióta... Hova,
vajon hova menekülhetett a kormány? Nekem is
szedelőzködnöm kellene már, jó volna indulni
és megkeresni azokat az elfelejtett repülőtereket a fák között
és a csillagvizsgáló-kertekben, hidak alatt elrejtett, drága
repülőket is, amelyek...

Rossz itt a bozótban. S bármikor előbukkanhatnak
ők, akikről annyi ideig úgy hittük, hogy testvéreink. No
mindegy, ugyan melyikünk kérné
számon tőlük azt a sok –

békés parasztok! azt képzeltük,
hogy ilyenek mind, jellegzetes szandáljukban. Rizstermesztők,
mondjuk. Ki
gondolt volna akkoriban arra, hogy ezek

...mi lett belőled, kedves anya-országunk, te,
fehér fényű, meleg villanyégő egy sasmadárban,
nyírfapad egy metafora piros belsőudvarán, te, te szegény!

de azért élsz tovább. Élsz, mint a békák kivett szíve, mint...
Nemsokára követni fogom én is
a testőrökkel együtt hátráló kormányt. Aztán...

Most még üldögélek valameddig itt a város fölött,
a völgy fölött, melytől aztán búcsút veszek, és...
És, és. Összevissza repedt a szemüveg rajtam, dróttal kötözgettem össze,
a rádiómat is, egyébként. Jó német gyártmányú. A drót.

Ennyi a vagyonom, meg a könyv, ismeretlen nyelven. A varsák! A
varsák ott maradtak. Otthagytam őket a vízben.
S ezek az idétlen tánclépések,
ahogy itt táncolok magamban az erdő-
szélen, rossz szalmakalapomban, a recsegő készülékből épp
csak hogy kiszűrhető zenére... És a kormány léptei az esőben.
Mit gondolna, ha valaki meglátna így táncolni, mit,
mit gondolna, mi ez? Eső, eső. Hova
menekülhetett a kormány? Be furcsa: menekülő kormány az erdőben...

És a kisherceggel vajon mi lett? A kormány... Itt vagy ott,
csak van kormányunk, azt hiszem. S méghozzá jobb, mint a régi...
Elrejt engem a bozótos, mint ezek a kék események
a mi igazságunkat. Hazám, kitépett torkú véres lazac
a kövezetre dobva. Te haza, ne nyugtalankodj. Becsukjuk a bozótok
megsebzett ajtait-ablakait. Mit is mondjak: elmegyek
kísértetnek, kóborló fehér bozót-ingnek, tengeralattjárónak
az erdőbe. Elnyelem majd a rám hulló fényt, és becsukjuk a cserjék
ablakait. Csak az ablakpárkányra kitett kísértet-cipő beszél majd
rólunk, megdöbbentve az erre járókat, hogy iszonyodva
rohannak el, s még hetekig ordítva ébrednek álmukból később.
Ott, bent valahol,
rejtett repülőterek az erdőben, ahonnan a reménykedés
türkiz és fekete repülőgépei emelkednek a magasba, mint a korsók... S
ahonnan fölszállunk majd egyszer,
és röpcédulákat szórunk le erre a városra, amitől most búcsúzom:

utolsó pillantás az erdőszélről. Városom, ne fogadd magadba őket!
Hisz Főváros lennél, vagy mi. Most itt sétálnak mindenütt utcáidon,
idegen szó és nevetés a Marx utcában és a Lenin úton is, itt járkálnak
nagy peckes-kevélyen, itt, itt.

Rágyújtok én is egy dalra, útra készen. Aztán szalmakalapom a
szemembe húzom, és irány a...
azok a bizonytalan repülőterek. Hazám, összezúzódó vörösbegy
a történelmi csalás irdatlan fűtőházában, nagy zöld kazánokban akarnak
megfőzni téged. Hazám, te forróságtól elrepedt foncsoros üvegként izzó
pikk ász egy cinkelt lapokkal játszott partiban.

Szóval, mint egy tengeralattjáró. Forgatom ezt az
ismeretlen nyelven írt könyvet, név és
évszám nélkül; hogy került ez hozzám? DE KÖNYV, MÉGISCSAK. Biztosan
egy angol vagy egy baszk költő versei. Olvasgatom az
ismeretlen mondatokat, számomra kiejthetetlen szavak: és mégis,
vannak olyanok, akik értik; ezt például:

Az a város és lakói ebbe a förtelmes városba rejtőztek el itt közöttünk, a förtelmes tömegbe ezen az utcán. Volt-e már valaha ekkora a tudatlanság, a fennhéjázás, az elmebaj?

Vannak, biztosan vannak, akik értik ezt. Meg ezt is:

És a szobákat, ahol vagyunk, a rejtett városhoz vezető út állomásaivá tesszük.

Te haza, ne nyugtalankodj. Most ébred álmából
barátom, a mesterlövész. Az idegenek pedig –
szót se róluk többet.
Az idegenek különben a szomszédok voltak.

 

1979. január 11.

 

lengyel
Galéria 2