Ott állt sirálybőr cipőjében huszonegyedik éve
fa kilátótornyán s figyelte tücsök-haraggal
a látóhatárt megrakott vas teherautók hordták szerte
gyermekkorát és behemót bundás léghajók is
tüdejében pedig hasadozott a rostos
levegő – ott állt máján jégszőrszálakkal állt szemében
forró foszladozó olajrongyokkal és látta arrébb
a havon felrobbant zöld lepkék szerteszóródott
alkatrészeit hallotta hogy gyerekkorából
nárciszcsont-roppanáson átsüt a fütty idáig
hol most púpos Bíborkecske legel tigrisvirágot és a Rozs-
karvaly szipákol törmelék-árnyékában a hóhérgyökérnek – míg lent a föld
alatt a kén szúrós sárga er-
nyői nyílnak fönt albatroszdörgés széthull a jázmin rongya
kígyó s kánya tekint rá napóra-roncsok felgörbült számlapjáról
körötte földbedöfött spirális kutak srófja kék rozsda eszi őket
meghajlik fönn a Nap kormánya recsegve átrepül –
a lángban álló körtefán
a Só-Tárna fehér denevére átrepül
mély repedések a gyümölcsökön s a füvet a szél befújta
szétdarált lárva-repülőgépek alumínium lisztjével ó
üvegnadrágos alkonyat s tovább
hol a tenger nagy verandáin barna répák sorvadnak
a parton wolfram-sisak benne merített méz és kátrány
fölemelte szemét: látta nagy meredek varjú viszi fenn
mint saját koporsóját fekete testét tudta
felrepül ő is s ezt gondolta magában:
tájfun sátra takar majd el megőrli a testem –
ám tegye: mégis a szó CSAK FENNMARAD így is amúgy is
AZUTÁN is
