FőoldalTŐLEMVersekBátyám, Nin

Bátyám, Nin

A szélnek eresztett bábu
24
28
Te mentél át a vízen?
33
10

Bátyám, Nin, a nagy fennsík peremén lakott, a legperemén,

alatta a felső völgy, a legfelső, ahol ma a néha erre

s újra erre járó mormogó lámák lábnyomát

új hó fedi el minduntalan. Este mindig,

mint fehér oroszlánokat, kergette

a felhőket a fennsíkon végig Nin, a bátyám.

 

 

Így élt ő a fennsíkon hideg krizantémok között. Egy éjjel

a Buha Mangna tó partján aludt a bátyám,

Nin, feje fölött a hallgatás,

s a Szem, az Ég ágán növő-fogyó

sárga Hold, az égi bogyó. Aludt Nin, a bátyám,

bátyám, ki meg sem született, s a Holdból

fürge kis szörnyeteg jött alá pókszálfonálon,

gubancos, fényes bozontú törpepók vagy ember, bebújt

bátyám fülén, s fejében valamit elmozgatott, aztán

dúdolva visszament a Holdba.

 

*

 

(Azontúl mindig éjszaka,

ha kerekre nyílt az égi sárga Szem

és tágan nézte őt: a bátyám,

ez a rám hasonló drága gyermek,

bűvölten ment a telehold

után, és magában énekelte:

öreggé vált a Hold megint,

Hold-Hold, Öreghold,

és ment megint a Hold után, a világ tetején keresztül,

végig a fennsík pe-

reméig, és néha oly magasra nőtt,

hogy maga volt a fennség.

És egyszer így, mikor megállani

már nem tudott a szélen,

örökre eltűnt onnan Nin, a bátyám,

ki meg sem született.

És sokkal később így szólt hozzám

egy napon:

öcsém, szüless te meg,

 

és légy elsőszülött!)

 

Könyvkiadás 2