FőoldalTŐLEMVersekBarátom találkozásai olyan költőkkel, akiket meggyilkoltak s akiket mártírköltőknek is neveznek

Barátom találkozásai olyan költőkkel, akiket meggyilkoltak s akiket mártírköltőknek is neveznek

A szélnek eresztett bábu
79
75
Kilátótorony és környéke
19
13

Az első őszi hajnalon

azt mondta őrző angyalom,

induljak el, csak önmagamban bízva,

föl Északra, mert így vagyon megírva.

 

 

Mert megjött a nap, amely

a tócsák bőrét ráncolja, összehúzza, mint

hűlő Idő hűlő arc vizét.

 

 

Úgy mondta őrző angyalom,

legyen vélem az irgalom,

induljak Északra s akként:

bundás, ugráló kutyaként

kísérjen engem el az évszak

paprikás levekben elfövő

forgó nevetése – bundás kutyaként.

 

*

 

Lelkem azóta már semmi mással nem törődik,

arra figyel: dörgő havazásból mint kél üggyel-bajjal

vörös Malomkőherceg

erre figyel a lélek – mert lám, milyen az ember:

míg égsértő szóval, oly szapora nyelvvel

betelő sorsával oly békétlen nyelvel,

ember-létét szidja, ríva bánja-szánja:

fáradó szemére árny vetül belülről,

csapkodó sírások forróvizű szárnya.

 

 

Politikai 3