FőoldalTŐLEMVersekAz író és a bíró

Az író és a bíró

A sirálybőr cipő
7
1
A vendégszerető
191
111

1. Tudnivalók néhány finnugor népről

A lívek időszámításunk első századában a lettek rovására történő hatalmas nyomással terjeszkedtek a Baltikumban. Hatalmuknak a németek vetettek véget. A gyilkos harcokban a lívek nagy része elvérzett. Német, lengyel, svéd uralom után a lív földet Oroszország kebelezte be. Az első világháború idején kitelepítették őket, s a számkivetettségben sokan szétszóródtak közülük. Századunk húszas éveiben a statisztika 1238 lívet mutatott ki. 1959-ben számuk 500 körül volt.

A vepszék tekintélyes, népes és erős törzse hajdanában jelentős történelmi szerepet játszott. A novgorodi fejedelemség terjeszkedése folytán a vepszék elveszítették számbeli meg hatalmi súlyukat, és szövetségesekből adófizetők, elnyomott kisebbség lettek. Az 1959-es népszámlálás szerint számuk akkor 16 és fél ezer volt.

A vót (saját nevén: vaddalain) nép az oroszok megszervezkedéséig, sőt még Novgorod virágzásának elején is Ingermanland legnépesebb és legtekintélyesebb őslakója volt. Bár az állandó harcok és a gyakori járványok következtében folyvást fogytak, a vót még a XV. század vége felé is jelentős népnek számított. Sokan közülük kivándoroltak, szétszóródtak, egy-két nemzedék alatt eloroszosodtak, elnéptelenedett ősi földjükre pedig különféle jövevények telepedtek le. A vót nép végül fokozatosan fölszívódott az orosz telepeshullámokban. A múlt század közepén még mintegy ötezren voltak, századunk elején ezren. A század hetvenes éveire számuk 50 fő alá csökkent, a nyolcvanas évek közepén pedig az utolsó vót öregasszony is meghalt.

A lüdök (saját nevükön: lüdiköi) és inkeriek vagy izsórok száma napjainkban ugyancsak elenyészőre csökkent.

(Zsirai Miklós egyetemi jegyzetének nyomán)

2. Az író és a bíró

...így éltem. Rosszul?
Jól éltem?
Éltem.
Hol vót, hol nem vót
én vepsze költő voltam
hol vótam, hol nem vótam,
én inkeri öregasszony voltam.

Vállamra szárnyat ragasztottam,
hátamra tollacskát ragasztgattam,
megszületetlen vepsze angyal voltam
röpködtem itt ezen a réten
tüllruhában és tollruhában.

*

Szerelmek és bőrkabátok
kísérték az életem.
Könnyű volt-e élnem így?
létem meg nem mérhetem.
Éltem, mint lív a living roomban.
A drótot az orvos javasolta.

*

Benő az ember fejelágya,
bölcsen már félpohár Léthé-vízzel issza
a felejtés elleni tablettákat.

S lehull a szárny,
a toll,
a tüll.
Lonc nő a réten, árny figyel
a hegy mögül,
a fák közül.

*

A tablettában három szó lakik.
Lonc nő a réten, eltakar.
A kiáltásod eltakar.
A rétre árnyék lép elő,
kilép az árny a rétre.
A három főnév eltakar:
a lét,
a lonc,
a Léthe.

3. A vótok újesztendeje

„Fönn Északon él a vót is – jaj, hogy is nevezzem népnek? Hiszen a vót nyelvet harmincan beszélik mindössze. Milyen nyelven kiált föl a vót szilveszterkor?"

„A vótnak tán könnyű: össze tudnak gyűlni mind, az egész nép, egy közepes lakásban, s ha fölkiált a vót, egész népe hallja. Talán könnyű a vótnak."

„Milyen boldog a vót, s minden nép fia, ha örömében fölkiálthat a maga nyelvén:
– Megéltem családostul, népestül, az új esztendőnek, ennek az új esztendőnek is az első percét."

„Hogy harmincan vagy harmincmillióan beszélik egy nép nyelvét? Ugyan. Ha száz esztendeig él az ember ezer kilométerre önnön népétől, akkor is a maga nyelvén kiált föl."

(Részletek Czegő Zoltán BÚÉK száz nyelven című újévi köszöntőjéből. Megjelent a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör mellékletében, a FÓRUM-ban, 1980 decemberében).

4. A rét

Drót járja át a szív izomzatát.
A szívizmokat drót járja át.
Nem tudod már a házbért sem fizetni.
E réten volna jó találnod
keskeny és végleges hazát.

*

Kihagyó, hibás ütemek, szivattyú,
távoli beszéd, mindegyre elfulladó:
légszomjasan, de dolgozik még, nyi-
lallva,
rángatózik a drót,
a szív,
a szó
a fű alatt. MIFÉLE NYELV EZ?

Ezen a nyelven hallgatsz majd, barátom,
mikor majd hallgatni fogsz,
mikor majd szívedben dróttal,
szádban tablettákkal
a fű alatt forgolódsz s ragyogsz,

ez az a nyelv, amelyen nem fizetsz, barátom, vagy fizetsz
a császárnak adót,
e nyelven szól az élő holttest
meg az izsór és lüd.
S a vót.

*

Tükre előtt a temetőben
– a jelző jelzi még a szót –
szépíti magát még a nyelv,
a vepsze nyelv,
a lüd, a vót,
az inkeri, a vót, a lív.

Lüktet a rím,
a drót, a szív,
véres a géz,
a vastüdő.
Nem fizetsz házbért,
házadót:
tiéd a fű;
a rét;
a drót.

5. Példázat az illúziók hiábavalóságáról

Néhány héttel ezelőtt egy budapesti belvárosi iskolában Radnótiról tart órát a tanár. Az osztály nem is annyira passzív, inkább: ellenséges közömbösséggel hallgatja a magyarázatot.

A szenvedés nem rontotta meg a költőt. A lélek nagysága. A szó nemessége, az ember méltósága. Az utolsó versek: a halálból küldött palackposta. Tudjátok, honnan kerültek elő?
Csönd.
– A tömegsírból.
Ekkor megszólal valaki hátulról:
– Hát ez még ott is írt?

6. Igaz történet, melyet ne értelmezzünk

Radnóti biztosan megbocsátotta volna ezt. De te nem tudsz annyira elnéző lenni. Hát érdemes? Az írástudók – morfondírozol – a vót írástudók, s erre minduntalan az jut eszedbe mint rím: a fáradt halál, der müde Tod.

A rákkórház környékén sétálgatsz ezen a szentestén – lívek a Lebensraumban – mit hoz vajon a holnap?

Ekkor megtörik a csönd: a kivilágított épületben hirtelen harsány, mindent betöltő, rekedtes, de öntudatos dal hangzik föl tíz-tizenöt torokból; és az ének hejehujázó és áhítatos, gondtalan és keserves.

Nem kétséges, ki énekel, miféle kórus ez. A rákosok dalárdája.

 

Aktuális 3