FőoldalTŐLEMVersekAz az idegesítő, állandó kopácsolás

Az az idegesítő, állandó kopácsolás

A szélnek eresztett bábu
75
69
Kilátótorony és környéke
12
7

 

Hiszen te

ismered ezt a képességem – vissza tudok ereszkedni az időben.

 

 

A múltkor is, mikor elmesélted, mekkora verést

kaptál, hogy lelökted azt a vázát: lesétáltam 63-ba,

becsengettem hozzátok és

„Asszonyom! – szóltam Édesanyádhoz –,

engedje meg, hogy ezt a vázát arrébb tegyem innét

– látja, így – nagyon köszönöm,

voltaképpen csak ennyit is akartam” – ezt mondtam neki,

és udvariasan elköszönve távoztam nyúlszőr kalapommal.

Te persze ilyenformán nem törted el a vázát, ma is

megvan – verést sem kaptál, következésképp az esetet

el sem mesélted nekem – nem volt mit –, most meg

persze nem hiszed el, hogy így történt,

na tessék, ez a hála –

 

 

Sokszor átmegyek 55-be, nézegetlek mint csecsemőt, némiképp

hitetlenkedve: te vagy ez, te volnál ez?

 

*

 

Ez a bentlakás, vagy mi, leányotthon, ahol most laktok,

ennek a helyén jókora tölgyfa állott régebben, mit mondjak:

úgy hatszáz éve – körülötte egyébként mező.

 

 

Éppen ott, ahol te most aludni szoktál, vastag, mohás ág hajolt

ki a fa törzséből, sokszor elüldögélek rajta és

elnevetem magam, mikor

arra gondolok: ha tudnád, hogy én is melletted vagyok,

csak más időben nevetésem elér hozzád,

ki nevet itt? kérded, barátnőid összenéznek:

„ez a lány megbolondult.”

Két darázs érkezik. A lépcsőt fehér cserép fedi.

Ott ülsz, kibontott vörös hajjal.

 

*

 

Füledben a puha kalapácsok átveszik a kopogást,

fölébredsz, még mindig hallod távolról – kop-kop.

 

 

Reggel a mező üres, semmi ácsmunka, még egy nagy

bábu sincs sehol

 

 

ÉN KOPÁCSOLOK AZ EGYKORI MEZŐN.

 

 

Kapcsolat 3