Mikor majd alvó férjed olyan lesz melletted, mint
hanyattfekvő meleg vászonszobor és
arcának kosara üres lesz, és te fölébehajolsz, akár egy elhagyott
óriási hegedű fölé: – fog-e egy pillanatra
káprázni a szemed, hogy úgy lásd, mintha
az én arcom lenne ott – ami aztán úgy tűnnék el,
mint a lehúzóskép, szél által lecibált papír; vagy
elmerülne a másik arcban, akár egy ellenséges tengeralattjáró:
így lesz? igen? nem?
Te el tudnád, te szét tudnád választani majd
fiadból azt, ami tebelőled van, és fiamból azt, ami énbelőlem van:
mint egy ügyes sebész, és össze is tudnád majd rakni
a te fiadból és az én fiamból, hogy milyen lenne
a mi fiunk? Fogod-e majd ilyen szemmel
méregetni a két fiút egymás mellett?
*
Az autóbusz Vásárhelyen áthalad egy olyan utcán, ahol
minden lakásban egyetlen nagy lámpabura világít a
szoba közepén – teljesen egyformák ezek a lámpák,
rohan az autó és a melletted változó lakásokban mintha
veled együtt szaladna falakon keresztül
ugyanaz a holdszerű gömb
szobáról szobára.
Mintha minden lány nyitott lakásablak lenne
így keresem bennetek az igazi és egyetlen arcot
