FőoldalTŐLEMVersekA sírrepülők

A sírrepülők

A vendégszerető
256
149
(A nagyszőrösi temetőben)

– Nagy! – Jelen.
– Maléter! – Jelen.
– Losonczy! – Jelen.
– Gimes! – Jelen.
– Szilágyi! – Jelen.

A sírrepülő a hevedereket
szorosra fűzi
magán, szárnyait meg-
próbálja, próbálgatja, föl-
veszi sötét
szemüvegét és sötét
szívét, nyakában messze-
látók, a tenger távoli
szívverését katéterek-
kel puhatolja, hall-
gatja, tapogatja,
a kérdésekre,
állampolgársága, nem-
zetisége, foglalkozása,
a kérdésekre szótla-
nul válaszol: sírrepülő.

Felölti furnír ingét,
kátránypapír kabátját,
a sírrepülő testvérei a zsiráfok, struccok és elefántok.

Felölti összedrótozott ingét,
a sírrepülő függőleges
tartásban, fölemelt fejjel átrepül
a folyókon, földön és éjszakákon,
összehúzott szemmel, mint a kivesző sasféleségek;

birtokaira emlékezik, s a jövőbe néz:
látja, amint Néró
fölgyújtja a már amúgyis égő Rómát.

A görcs, a szív, a gödör, a mész,
alszik a látnok s az ékszerész
csak a sírrepülő repül az éjben,
hordozza súlyos hátizsákját,
míg csöndben egyre több a kátrány
az öntudatban és a vérben,

a nagyszőrösi temetőben
kisötétlenek a hó alól
kifehérlenek a föld alól
a zsiráfok, vízilovak és sírrepülők
ránk maradt ingóságai,
egész bonyolult örökségünk:
csontok, fogak és szemüveg-szilánkok,
a kátránypapír,
a mész a szemgödörben,
a lyuk a zászlón,
s a lyukak a tegnapokban
és az elhalt ideg a fogban,
és az el nem halt ideg a kettős keresztben.

Megjelent 1989 tavaszán az UNIO c. folyóiratban

 

Műfordítások 3