FőoldalTŐLEMVersekA megoldás

A megoldás

Az uniformis látogatása
36
26

A havi házkutatási terv – motyogta félálomban a férfi – és a hallgatózási; a verési és a leskelődési terv; százalékok és egy lehetséges túlteljesítési vállalás számadatai kavarogtak a fejében, majd hirtelen, mint akinek megvilágosodott, fölült az ágyban:
– Igen, ez megoldaná.
MEGOLDANÁ! ismételte, majd asztalhoz ült és tollat ragadott.

Azesetben, ha az egyéb módszerek alkalmazhatatlanok, javasoljuk a PERMANENS HÁZKUTATÁST mint megtorló-megelőző eljárást. A megfigyelt személy otthonában állandóan ott tartózkodnának dolgozóink, akik folyamatosan, megállás nélkül keresgélnének a lakásban, ide-oda rakosgatva a tárgyakat, le-lecsapva közben az illetőre is; ha – mondjuk – arrébb tenne egy poharat, rögtön ellenőriznénk, mit rejtett alája; azonkívül még ott helyben nyilatkozatot íratnánk vele: mit csinált! kinek a megbízásából! mi volt a célja! Ha levelet ír, a háta mögött állni, mihelyst az utolsó pontot kitette, a levelet elkobozni és tartalmát nyilatkozatba foglaltatni. Ha iszik, ha eszik, bármit tesz, vagy nem tesz, nyilatkozatot íratni róla, arról is, hogy nyilatkozatot írt, de főleg arról, hogy nem írt: az Istennek nem akar. Nyilatkozatot minden gondolatáról, minden félrecsúszott nyakkendőjéről és elvétett szaváról és minden összetépett leveléről és egész elhibázott életéről, mindörökkön, Ámen.
Akkor majd észhez tér! és nem fog több népellenes szamárságot írni, olyanokat, mint ez is.

 

Galéria 1