FőoldalTŐLEMVersekA kéz mélysége és emlékezete

A kéz mélysége és emlékezete

A szélnek eresztett bábu
33
37
Te mentél át a vízen?
45
19

 

A fiú ezt gondolta:

Befele alszik a rózsa

szirma szélén csöpp harmat

alszik a világoskék rózsa

 

 

A fiú így szólt:

Szerteszakadt gondolataim fürtje, a roppant

aranykockák, aranygömbök gomolygó, ködös világosságában megérett

szavak szertegörögtek, amielőtt még

számba vehettem volna, kimondani őket:

befele peregtek az ürestörzsű többi gondolat

alagútján, lépcsősorok mélyére le, folyosók, mind lennebb s most

vándorol az értelem utánuk, egyre bennebb.

 

 

A lány azt kérdezte:

Szebb vagyok, mint a szőlőmadár?

 

 

A fiú így felelt:

hajtsd fejed tenyerembe  tenyerembe

most áthallatszik ide a falon túlról

a jövő, nevetés, csörömpölés,

dobogó lábak, kiáltozás:

gyík szalad a falon, fogjátok meg!

 

 

És figyeld meg: tenyeremben

forró felhők alatt

kigyúlt gólya száll csóvaként

sárga homokföldek között

 

 

kanyargó

befagyott folyó felett

kigyúlt gólyák szállnak csóvaként.

Utaznak alattuk velük

a fehér jégen piros foltocskák levelet szél sodor

piros árnyékok sodródnak és meg-megkarcolják a jégnek alsó

oldalára tapadt rákhalak álmát.

 

 

A lány azt mondta:

látod tenyeremben  tenyeremben

fölforrt éjszaka áramlik és tetején

hogy görög indája-metszett aranytök! vágtat az árral

indák rácsa mögött szaladó ár s a jégbaba könnye –

szomorú, füstölgő máglyák szállnak át az űrben tenyeremen,

mindenik holdon fölszakad az őt takaró

fekete selyem zsák, és láthatók lesznek a holdak

lehunyt, vagy vak szemei: a kráterek,

amelyek ugyanolyan zártak, mint a szív ablakai.

 

 

A fiú ezt gondolta:

látod, tenyeremben,  tenyeremben

a Rózsapók beszőtte a hunyt szemeket,

a pókháló és a csukott szemhéjak alól fény

szivárog, kilátszik a szemhéjak mögül az űr

vagy az álom vége,

mint szőnyeg rojtja az ajtó alól;

a szemre, a lélek zárt ablakára két oldalról hull

az elégett világ:

kintről is a fény, bentről is az álom;

fölnyílik-e tenyeremben a szem? és zárt-e a szív?

 

 

A fiú ezt válaszolta:

látod tenyeremben  tenyeremben

görbe gerince a tű-vonalaknak hányfele hajlik

s íme kezemben a hold is: száz hold vakszeme kráter

mind beszövődött, vad pók-rózsa ágboga tüske

s tüskés ágbog alól, szövevénye mögül ki- szivárog

vas-hang: zöldre leég, száll-robban ezerfele üszke

hang: fönt dörgő lánc és csillag hangja robajlik

zárt ablakra lehull hava bentről jaj ki szívére

? Rózsa vakablak, kéz szeme: kráter zárt zsalugáter

szív zárt? lám felnyílt ég ajtaja csattan

 

 

A lány ezt felelte:

látod tenyeremben  tenyeremben

a tenyerembeli hold túlsó felén

a tó partján piros kövek, szőrük

meg-meglebbenti a fény, mint a lélegzet. Napozó

sátánkák.

Olyan egy holdveréb a fütty végén, mint hajlékony pálcán

lóbált tollzsákocska; a füttyel kapaszkodik az anyagi

világba.

És a jégbaba lábnyoma a homokban.

 

 

Akkor a fiú így válaszolt:

látod tenyeremben  tenyeremben

a hold túlsó felén recsegnek a rekedt színek a szőlőhegyeken,

ők veszik körbe valahol az elrejtett

amfiteátrumot,

a márványlépcsők által keretezett színpadon

kis színészek szavalnak koturnusban, lágy, fekete köpenyekben és

türkiz sálakban: úgy hullanak a szavak, ahogy

lázas fejben párbeszéd halszavai

cikáznak, végül lehullva: és ezalatt

szétomlanak lent az egykori holdállatok.

 

 

Erre a lány így beszélt:

látod tenyeremben az én tenyeremben

sok-sok tükörtermen megy végig egy köpeny és két magassarkú

cipő, ajtók ki-kivágódnak, becsapódnak,

fönt nagy kőteraszokon sascsörgés szóródik szét, száraz

gyöngyezüst a teraszokon,

óriásketrecek, törpe lovas jár közöttük, szél fúj és ezért

verdesnek az ajtók, csikorognak,

és közöttük a lovas

 

 

A fiú:

hallod tenyeremben  tenyeremben

az óceánok hét bölényének rohanását

7 bölény lába dörömböl az óceán medrén

föl-fölszáll lábuk alatt a homok, de akár a patadobajt is,

a homoklegyezőt maga alá gyűri ismét a mélyvíz s kisimítja

s a leszálló homok fölött a világos magasban

sorba csapódnak ki-be a hideg tenger dörrenő

ajtajai, szárnyak? fönt ég homlokán forgó saskoszorú

 

 

A lány:

tenyeremben, tudod  tenyeremben

a hold belső oldalán őszinte halak álldogálnak

zümmögő tengerekben

szikraözön lángol föl a törött vízcserepekből,

a bölények sarkára csörömpölve omló víztömbök szilánkhalmazaiból,

ez néha elvakítja a halakat, de ismét megpuhul a valószínű víz és

hallgatag halak álldogálnak

suhog rajtuk mint görbe sós kés

kerek tengerek vizének hasadozó vászna

hallod a vizekből fölszakadó nevetést?

 

 

A fiú:

Oly szép vagy, mint a szőlőmadár, és

szebb vagy, mint fénylő köntös a napon,

alszol, befele mosolyogsz magadban,

szád szélén csöpp harmat,

alszol, világoskék rózsa.

 

 

A lány:

Csókolj meg.

 

 

Műfordítások 3