Ezek a fegyveresek, mit keresnek ezek a fegyveresek
Hollóvölgye csicsergő homoktáblái, homokgömbölyegei között,
a szelek által fejük tetejéig emelt puhás
fehérörvények között, amelyek szelíd, sokat ígérő
és odaadó simogatással fátyolozzák fáradt,
lehulló lépéseiket – egészen más simogatásokra
emlékeztetve őket –
ó, ez a homok, ez a fehér homok.
Mintha nehéz, megfeneklett gránitcirkálót vontatnának, vagy
ledőlt lépcsősoron mennének végig, úgy hajladoznak
erdő-módra a fegyveresek, míg fejükben egymáshoz ütődnek
a homokszemcsék, és ez olyan, mint a csicsergés,
de ők úgy hallják, a szegény fegyveresek, mintha igen távol
cirpelne valami, és azt képzelik, fejük fölött
a néző-madár
nyújtózik el mozdulatlan
szemöldökként a
magasban.
Ezek, ezek a fegyveresek itt, ahova bizonyosan nem boldogságukat
jönnek keresni, akik ide jönnek, s ahol
a szembejövő homokoszlopok hol ferdék, hol vízszintesek,
de mindenképp a hirtelen közelivé vált,
eredetileg örökösen távoli dolgok képzetét keltik,
mint amilyen két lépésről egy templomkereszt.
Feltűzött késük, mint egy fáradt szem fehérje, villog.
1973 október
