FőoldalTŐLEMVersekA hahota

A hahota

A szélnek eresztett bábu
22
27
Te mentél át a vízen?
30
9
(Madárijesztő árnyéka kórókon)

 

Láttam: piros az arcod.

 

1

 

mert tudom én, kedves,

minden gondolatod most százfele hull szét,

mint az ősz terek lassú és tarajos nevetése,

suttogó hullámként ha hozzánk verődik

s szétporlik rajtunk, november mezőinek két sétáló, sötét nagymadarán,

és minden gondolatod most:

mint novemberben az árnyékos földön

a madárijesztő száraz és iszonyú nevetése

kétségbeesett nevetése

kétségbeesett nevetése

 

 

2

 

Most sok szél is elindul,

nagy pókokat keresnek a földeken.

 

 

 3

 

Visszajövök én, hidd el, te vigyázzál magadra, ameddig nem vagyok

itten, azután majd ügyelek én rád. És tudnod kell azt is:

a Professzort megveri,

sok és nehéz kézzel veri meg a sorsa.

Hagyd,

alma dobog az ő szíve helyén

s már beleköltöttek a férgek,

nem sok, és legbelül rágják: tudja ő is.

 

 

4

 

A szél sötét köhögése a tarlón.

 

 

Igen, teleszívta magát a nyárban a föld: a me-

leggel és súlyos fénnyel és ó ragyogással

és nehéz mérget érlelt a nyár a földben,

mint feketefogacskás álmot a dinnye lázas, piros agyában,

ravasz levet érlelt a hideg, krokodilzöld bőr alatt –:

piros mérget érlelt a nyár a földben.

 

 

6

 

A föld mérgét lassan

felszívják mostan a fák, levelük piros lesz s beteg.

 

 

Te, mint virág, vigyázz magadra ezért,

föl ne szívd magadba a föld piros lázát.

 

 

7

 

Az arcod piros volt,

attól talán: a föld mérgéből egy kevés már

benned kering, s az arcod belülről,

miként a lámpát, kivilágította.

 

 

Vigyázol magadra, igaz?

 

__________________________________________________________

 

– Nagyon különös ez: egyszárnyú madár, ki repülni csak úgy tud, ha kettő összefogózik, egybesimul –: apró kezükkel egybefogóznak, úgy verdes a szárnyuk, két félszárny, az viszi őket, s úgy hat: egyetlenek ők, nem két fél.

= Akkor kimentünk a mezőre. Kézenfogva mentünk, és olyanok voltunk, mint a föld két szeme. Még látszottak az árnyékok is, noha sötétedett már, és olyan volt a csend a mezőn, mint földre simuló szövet. De látszott, hogy egy helyt fölpúposodott a szövet, mintha valami földi polip lett volna alatta, vagy kilenc hosszú és összebogozott kígyó. Ott, ott – mutattad. Ki nevet, kérdezted tőlem. A madárijesztő nevetett.

 

 

Kapcsolat 3