FőoldalTŐLEMVersekA fároszlakó

A fároszlakó

Nyestbeszéd
77
33
Dalok a nyolcvanas és kilencvenes évekről

1.) „Akkoriban azonos voltál halhatatlan önmagaddal, egy örök időkre szóló szerződés alapján, amelyet ismeretlen írás betűivel véstek bele három marsbeli kőszobor felemelt tenyerébe egy Nyergestetőnek nevezett ottani fennsíkon, amely annak a bolygónak egyik veszedelmes hágója."
(A fároszlakó memoárjából)

2.) Itt ez Trója. S itt így szokásos:
dúlják a sáros, véres várost.

Mindig dúlás és mindig ostrom
mindig frász van és mindig Trója
(Sz. G.: Dal a Fennvalóról)

A nyolcvanas évek

Üstdobosként vagy üstökösként
követted azt a róka-ösvényt

padlásokon és mélyvizekben.

Gégefődbe mondatok tűzve,
légcsövedbe üzenet írva.
Olvashatatlan, de érthető.
(A mindenség is itt van helyben
és mégsem megesmérhető.)

És ott volt saját magad benned
s valamiképpen megfizetve
az öröklétnek is az ára.

– Mester, de akit eltemettek...?
– ...azt még nem hagyták önmagára.

*

– És magát nem Timonnak hívják?
Hektor nem ön-e...?
– Hisz mondom máris...
– Nem Patroklosz?
vagy éppen Páris?
Nos?
nem-e Laiosz?
Laokoón? vagy
Meneláosz?
Maga nem,
maga nem
Agamem-
non?
– Nem, nem. Az én nevem
Sztrogoff Mihály.
– A mester...
– A mesterségem...?
– Halott Sirály?
– Nem, dehogy. Én vagyok
a mindenséges ember. Az vagyok.
– A mindenségit! Nem a
kengyelkirály?
A hírneves kengyelfutó?
– Nevem Sztrogoff Mihály.
– Az, aki meghalt, s eltemették...
– Azt még nem hagyták magára.

Sztrogoff Mihály: nem a cáré.
Csak a megváltás futára.
Csak a szabadság futára. Csak a
váltóláz, a hidegrázás, a beri-beri,
csak a malária, a sárgaláz,
az Alzheimer, az amnézia, az örök
álomkór futára.

Megérkezni egy nagy titokba!

Álompor, álmok, erdők, tervek.
Fölsír benned egy
régvolt gyermek:
Verjél meg, apa
verj meg, verj meg!

Váltott lovakon
váltott gyermek:

lábujjhegyen lovagolsz át a tajgán
holdfényes kalapodban.
Éjfél van. Belovagolsz hát nagy titokba'
hova máshova
Barguzinba.

...Nem volt ez más, csak komplementer
terv, amely végül füstbe ment el
míg végül magadra maradtál
egy-két vagy három komplimenttel.

Epilógus

Attól még nem hagyták magára.
Azt még nem hagyták önmagára.
Hát ehhez mit szólsz, cár futára.

A kilencvenes évek

Volt, akiből pénztáros lett, volt akiből parlamenter.
Volt, ki fölfelé haladt és megint másik balra ment el.

S volt még az a pásztoróra, pár percre a műteremtől.
Volt egy sál is, honnan volt is, tudom már, a mutteremtől.

Volt ki arra szólított, hogy lépjek be a papi rendbe
s volt egy másik: őrjöngött hogy tűzzenek már napirendre.

Fölkészülve Hölderlinből,
volt még az a hölgy Berlinből...
S volt az a dínom-dánom.
Bármi volt, mégsem bánom.

Nem voltam Távozó,
nem voltam Eljövő.
Sem Első Bálozó,
sem Chelsea-i cselszövő.

Találkoztam nem is egyszer ama úri lócsiszárral,
mindannyiszor besározott, telefröcskölt úri sárral.
S míg a fényes díjesőkben folytonosan mások áztak,
hasonmások hozsannáztak, hajlongtak és hasonmástak.

*

Segéd voltam,
füzetemben segédigékkel
melyek hatalma
úgy hittem, égig ér fel.

Kengyelfutóként futottam:
ez is rámlőtt, az is lőtt rám
mintha vérmedvére lőne,
vadkanra vagy őzsutára.

Sztrogoff Mihály, hírnök voltam,
s olykor hölgyek hölgyfutára.

Valahol a tengeren túl mintha búgócsiga szólna.
golyó által? jól hallottam? mintha üveggolyó volna...

„Örülj, mert a sors kezéből..." – üvegpuska, miazisten?

Tengeren vagy földön túli hang volt az és mellbe vágott.
TIED LESZ MINT ÜVEGGOLYÓ. MEGKAPOD A TÁVOLSÁGOT.

Vitorlámat bévonom.
Isten veled, démonom.

 

olasz
Folyóirat 3