Ez itt Falábú Jancsi balladája, nem az én balladám,
halljátok, édes kismamák a téren, s te dörzsölt nagy vagány,
s ti mind, gyanútlan erre járó népek: kiről e nóta szól,
ő volt ám itt kemény legény a téren – Falábú Jancsi volt.
Falábú Jancsi volt.
Vörös kísértet járta át a placcot, s bár lopva jött, de mindenek felett.
Rossz sors várt szegény földszintes hazánkra:
durva kommancsok tartománya lett.
Ta-tarto, tarto, tartománya lett.
Hja-ja,
kísértet járta át meg át a földrészt,
mely Európa névre hallgatott,
s egy híres vers tömör szavával szólva:
bebádogoztak minden ablakot.
Bebá-
bebá-
bizony bebádogoztak
a börtönőrök minden ablakot.
Trilla-la, tralla-la.
S hogy bádoggal lett befedve az ég,
bizony fegyvert ragadtak
Falábú Jancsiék!
Ejhaj, Falábú Jancsiék.
Sikoltoztak a nők a bolti sorban:
János, ne hozza ránk a frászt –
mert jött Falábú, mordállyal kezében,
hát ahogy kinéz egy kísértetvadász,
úgy jött Falábú, száján vad mosollyal.
Trilla, tralla, trallalla,
János, ne hozza ránk a frászt.
Jött a kísértet, ámde mindhiába.
Jancsiék bezárták őt
egy föl nem bontható végrendeletbe
vagy micsodába,
rázártak egy pecsétes levelet.
És visszaküldték őt a feladóhoz.
Talán a Vörös térre ment az ajánlott küldemény,
esetleg máshova,
de nem jött vissza,
s lehet, nem is jő vissza többé,
lehet, nem is jő vissza már soha.
Ám amíg dulakodtak, a kísértet megharapta Jancsit.
Megha-
megha-
megharapta, haj…
s így vadászat közben érte őt halála.
Érte csak ez a kis dalocsk’ a hála.
Hát ez volt Falábú Jancsi balladája.
Megjelent: Kortárs, 2004/02
https://www.kortarsonline.hu/archivum/2004/02/ballada-falabu-jancsirol-a-pesti-sracok.html
