Alulírott Szőcs Géza a következőkkel egészítem ki a Központi Bizottsághoz 1984 júliusában írt beadványomat, melyre egyelőre még nem érkezett válasz, s mely némely tekintetben, az újabb fejlemények tükrében, elvesztette időszerűségét.
Bár egy nemzetiségi politika sikere nyilvánvalóan nem csak és nem elsősorban az alábbiakban tárgyalt kérdések kedvező megoldásán múlik, ezek természetéből fakad azonban, hogy megoldatlanságuk könnyen értetlenséget ébreszthet bel- és külföldön egyaránt, ilymódon kedvezőtlenül befolyásolva az ország érdekeit.
1. Az RKP XIII., 1984 novemberi kongresszusán megválasztott vezetőségének, valamint az 1985 márciusában a Nagy Nemzetgyűlésbe és a helyi néptanácsokba választott képviselői testületnek, továbbá az egyetemek és főiskolák 1984 őszén kinevezett új vezetőségének személyi összetétele nemzetiségi szempontból nincs összhangban a magyar, valamint a német lakosság országos számarányával. Így pl. a Központi Bizottság Politikai Végrehajtó Bizottságának 23 tagja közül egyetlen magyar (4,34%), a Központi Bizottság Titkárságának egyáltalán nincs nemzetiségi származású tagja, magának a Központi Bizottságnak pedig alig 5,28%-a magyar anyanyelvű, és a németek száma az 1%-ot sem éri el. A Központi Revíziós Bizottság 75 tagjából 2, azaz 2,66% magyar nemzetiségű. A magyarok által is lakott megyék helyi pártszervezeteinek vezetőségi összetételére megemlítjük mint példát a mintegy felerészben magyar lakosságú Maros megyét, ahol a megyei és városi pártbizottság összesen 11 titkára között csak egyetlen magyart találunk. A nagynemzetgyűlési képviselők közt 5% körül mozog a magyar nemzetiségűek aránya, Románia Szocialista Köztársaság kormányában pedig még a 3,5%-ot sem érik el a magyar származásúak. A nemzetiségi képviselők nemegy esetben színromán vidékek küldöttei – pl. Nagy Ferdinánd Giurgiu megye, Winter Richard Vaslui megye küldötte, stb. – s ilymódon nem mindig képviselhetik a nemzetiségi vidékek sajátos és általuk is jobban ismert problémait. E képviselők közül hiányoznak olyan, nemzetközileg ismert személyiségek, mint pl. Sütő András vagy Domokos Géza, és nincs többé Romániában magyar vagy német származású rektor (leszámítva az évi 5-6 színészt kiképző marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolát).
2. Románia Szocialista Köztársaság Alkotmánya biztosítja a jogot az anyanyelven való tanuláshoz. E jogot azonban sok esetben kedvezőtlenül érintheti az a tény, hogy a román felsőoktatásban minimálisra csökkent a magyar nyelvű előadások száma, ez évtől pedig sem németül, sem egyéb nemzetiségi nyelven nem lehet a felsőoktatásba való vizsgára jelentkezni, s magyarul is csak azokra a fentebb említett, igen korlátozott számú szakokra, ahol még folyik magyar nyelvű oktatás. Olyan rendelkezése ez a tanügyminisztériumnak, amely károsan hathat ki a nemzetiségi anyanyelvi oktatásra, hiszen a szülők úgy ítélhetik majd meg: gyermekük érdekét nem szolgálja, hogy olyan nyelven sajátítsák el a tananyagot, mely nyelven nem lehet egyetemi felvételi vizsgára jelentkezni.
Idéntől a magyar irodalomszakra jelentkező diákoknak román nyelvből is felvételi vizsgát kell tenniük. Az orvosi egyetemek végzettjeit pedig legújabban olyan területi elv szerint helyezik ki, melynek eredményeképp színmagyar falvak Bukarestben végzett, magyarul egy szót sem értő orvosokat kapnak, viszont a marosvásárhelyi orvosi egyetem részben magyar végzősei nagy számban a Kárpátokon túlra, román vidékre kerülnek.
Itt említjük meg azt a tényt is, hogy egyes nemzetiségi iskolákban rendelet írja elő: hetente egy, úgynevezett román napot kell tartani, és ezen a napon a szolgálatos tanároknak tízperces szünetben csak románul szabad a tanulókhoz szólniuk. Számos szakiskolában – például a Könnyűipari Minisztériuméiban – rendelet tiltja meg, hogy magyar osztályfőnök magyarul tartson osztályfőnöki órát magyar diákjainak.
3. Véleményünk szerint a nemzetiségi kultúra fejlesztésével, valamint örökségének megbecsülésével – mint a RKP nemzetiségi politikájának meghatározó vonásával – nem áll összhangban számos olyan intézkedés, melyek közül néhányat felsorolunk:
– A román televízió, mely 1984 folyamán jelentősen korlátozta nemzetiségi műsorainak adásidejét (a magyar nyelvű műsort pl. heti egy órára), 1985-től kezdődően megszüntette magyar és német nyelvű adásait.
– Ugyancsak ez év elején szűntek meg a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári rádióadók, s ezzel együtt eme adók magyar, német és szerb nyelvű adásai. Ez érzékeny vesztesége a romániai nemzetiségi kultúrának, és súlyosbítja a helyzetet, hogy bizonytalan a rádiók szalagtárának sorsa.
E szalagtárak megsemmisülésével a nemzetiségi kultúra felmérhetetlen értékű dokumentumai pusztulnának el.
– Tiltott szerzővé lett Kós Károly, nemcsak a Romániában élő magyarság, hanem az egész magyar irodalom és kultúra számontartott kiválósága, a különböző nemzetiségek békés egymás mellett élésének jelentős harcosa. Színműveit nem adják elő, nevét említeni sem lehet, az új tankönyvekből személye és életműve kimarad.
– Mind erősebb a hazai magyar színházak műsorpolitikájára nehezedő nyomás, fokozatosan felszámolják a táncházmozgalmat, és mind gyakrabban hurcolnak meg egyes magyar írókat.
4. Az utóbbi időben a köztereken felállított emlékműveknek és szobroknak, amennyiben van nemzetiségi vonatkozásuk, ezek a vonatkozások főként a bizalmatlanság, nem pedig a testvériség légkörének kialakítására alkalmasak.
Emlékeztetünk arra is, hogy 1920-tól kezdődően eltűnt az erdélyi közterekről számos olyan személyiség szobra, mely történelmi személyiségek – pl. II. Rákóczi Ferenc vagy Bem József – semmilyen módon nem sérthetik a román nemzeti érzelmeket.
Úgy gondoljuk, időszerű volna ezeknek az egykori szobroknak megújított formában való visszaállítása, ezenkívül a nemzetiségi kultúra kiemelkedő személyiségeinek és a román–magyar közeledés harcosainak, továbbá az illegalitásban küzdő magyar kommunistáknak a megbecsülését szolgáló szobrok fölállítása. Méltó megemlékezést kívánnak véleményünk szerint mindazok az ártatlan áldozatok is – magyarok és mások is, de legnagyobb számban zsidók – akik az ország történelmének tragikus korszakaiban kizárólag nemzetiségi vagy vallási hovatartozásuk miatt veszítették életüket.
5. Megítélésünk szerint a mai romániai nemzetiségi helyzet lehetővé teszi, hogy eddig még nem tanulmányozott, de ezt igénylő területeken is megfelelő haladást érjünk el. Így pl. önálló anyanyelvi és nemzetiségi kultúrájuk fejlesztését bizonyára örömmel és lelkesedéssel fogadnák a társadalmi szempontból jelenleg periférikus életmódot folytató cigányok.
6. Kérjük a román párt- és államvezetőséget, hogy terjessze elő az ENSZ-nél és támogassa azt a javaslatot, melyet egy kisebbségi világszervezet megalakítására alulírottak teszünk. Úgy véljük, e javaslat – melynek szövegét mellékeljük – számottevően hozzájárulhat Románia nemzetközi tekintélyének további emeléséhez.
Tisztelettel és bizalommal:
Szőcs Géza
Kolozsvárt, 1985. március 28-án
