FőoldalTŐLEMTanulmányok, esszékMekkora költő volt Cs. Szabó László?

Mekkora költő volt Cs. Szabó László?

Beszéd a palackból
44
9

Egyáltalán, költő volt-e? – kaphatják föl sokan a fejüket. A Dovernél (két irányba is, többször is) átkelt esszéíró, a magyar értekező próza vitathatatlan nagymestere, csiszolt novellák szerzője, Itália szerelmese, aki e szerelmet ragyogó szépprózába kovácsolta: írt-e verseket (is)?
S ha igen, milyeneket?
Erre próbálunk meg az alábbiakban választ körvonalazni.
A véletlen úgy hozta, hogy megelőző számainkban a prózaírás kiválóságaiként számon tartott néhány szerző költészetével foglalkoztunk (Máraival, Wass Alberttel, Giuseppe Bonavirivel). Nem volt ebben semmi szándékosság, semmiféle „program", mint ahogy mai vers-olvasmányunkról is állítható: pusztán csak véletlen egybeesés, hogy szerzője hírneves prózaíró. Nem emiatt választottuk ki, nem célunk „a prózaírók költészetével" foglalkozni, jómagam nem is vállalkoznék ilyen feladatra, már csak azért sem, mert nem hiszek a merev műfaji kategóriákban, pl. James Joyce Ulyssesét legalább annyira költészetnek tartom, mint amennyire regénynek Homérosz Odüsszeusz-hőskölteményét; számomra Bloom lírai hős és Pénelopé regényes figura.
Amikor e rovatot elindítottuk, eredetileg nem volt más szándékunk, mint egy verset vagy versrészletet felmutatni, kiemelni; vagy azért, mert olyan érdekes vagy izgalmas – pl. kuriózum-voltánál fogva –, vagy mert olyan szép, vagy mert olyan fontos. Így képzeltem el én, és azt is vállaltam, hogy hónapról hónapra, lapszámról lapszámra kiválasztok egy-egy költeményt vagy strófát. Ám a szerkesztőség azt látta még helyesebbnek, ha ilyen szövegeket nemcsak kikeresek, hanem be is mutatom és kommentálom őket, persze semmiképp sem úgynevezett „műelemzés" formájában. Vagyis: daktilusokról szó se essék, a mikrofilológiát is mellőzzük, pusztán azzal foglalkozzunk, de lazán, inkább csak csevegve, hogy milyen ismereteket társítsunk a palackból kifogott üzenethez, milyen korban fogalmazták, miféle vívódó lélek szavát olvassuk, miféle sors beszél belőle, milyen remények és szenvedélyek halmozódnak benne.
Csekefalvi Szabó László, azaz Cs. Szabó László versét most nem azért halásztuk elő a hullámverésből, hogy fogalmat alkossunk róla, milyen volt az esszéírás e Kolozsvárról elszármazott zsenijének a költészete. Nem is kuriózumként ajánljuk mindenki figyelmébe, hanem mint a magyar líra remekét, pazar történelmi példázatot, tablót egy olyan sorshelyzetről, amely átvilágít a századokon és amelynek tanulságai ma sem minden megfontolás nélkül valók. Ez akkor is igaz, ha a poéma harmadik része kevésbé erőteljes, kevésbé üstdobos-hegedűs hatású, mint a többi, s egyfajta – meglehet, szándékos – stiláris decrescendóban hal el. Zrínyit, Vörösmartyt folytató, Heinére is emlékeztető, kopárságában Jékely Zoltán hangjával rokon, veretességét protestáns bibliákon és hitvitázókon pallérozott beszéd ez. Kötelező olvasmánnyá tenném, ha tőlem függne s ha nem utálnám a kötelező olvasmány műfaját. De az azért érthetetlen, hogy a Hét évszázad... típusú gyűjteményekből, reprezentatív antológiákból teljesen hiányzik ez a jelképi sűrítettségű, bölcs és keserű vers, mintha soha meg sem írták volna – és bevallott reményem, hogy e közlés most felhívja rá a figyelmet és elindítja késői karrierjét, valós felértékelését, beemelődését a köztudatba. Üzenetét tekintve legalább olyan horderejűnek tartom, mint Bánffy Miklós Az ostoba Li című novelláját. (Azt is biztosra veszem, hogy 1950-ben ennél fontosabb verset nem írtak magyarul.) Persze tévedhetek is – ezesetben szívesen hallgatnám meg bárki ellenérveit vagy kioktatását arról, hogy miért nem klasszikus érték ez a költemény. Esztéták, rajta.
Ám mielőtt még e – úgy gondolom – vitathatatlan remekművet újraolvasnók a közel fél évszázada Münchenben megjelent kötetecskéből, válaszoljunk arra is: milyen költő volt Cs. Szabó egyébként, vagyis ettől a lírai-históriai telitalálattól függetlenül. Láttunk már példát egyszeri, az életművön belül társtalan remeklésekre.
Nem kevesen talán már attól gyanakodva vennék kézbe szerzőnk verseit, mert negyvenes évei közepén kezdte el írni őket. Alighanem a legkésőbbi költői pályakezdés ez a magyar líra történetében, de hirtelenjében máshonnan sem tudnék példát idézni hasonlóra.
Lássuk tehát a Cs. Szabó-verseket. Kezdjük e versek vitatható pontjaival, mindazzal, ami talán indokolhatná, hogy szerzőnk miért ismeretlen teljességgel mint költő.
Az egyik legnehezebb költői feladat a halmozásos felsorolás. Legjelesebb költőink hangja is gyakran kifullad, mikor a dolgok puszta névsorolvasásával élnek mint művészi eszközzel. Cs. Szabó sem kivétel: „Jégmoslékban hómorzsában / hókásában jégtorzsában / partra mosott palackdugó / patkószögek söröskupak tört kilincs" és így tovább. Ezzel bizony nemigen lenne mit keresni igényesebb antológiákban.
Máskor meg túlságosan komolyan vesz valamilyen szellemes poént, mint pl. az Huysmansét, aki azt írta a chartres-i dómról, hogy az bizony egy kékszemű szőke, une blonde aux yeux bleus. Ez gegnek jópofa, de költőnk már arról vizionál, hogy „a kővévált kékszemű szőke Lány tiszteletére" Május a képét odafestette stb. Kínos.
Sokakat talán az is irritálhat, hogy költőnk, a XX. század legműveltebb elméinek egyike nem egyszer fárasztó mennyiségű műveltséganyagot zsúfol bele a versbe, amelynek belső szerkezeti szilárdsága, teherbíró képessége elégtelennek bizonyul ehhez.
Máskor viszont a legnehezebb feladatot is játszva oldja meg. A politikáról például tudjuk, hogy a legritkább esetben bizonyul hálás költői tárgynak. (A történelem, az más.) A fasizálódó Németországot megzabolázni képtelen, pipogya angol és francia politikusok leszereplését, szépszavas politizálásuk csődjét tankönyveknél tömörebben jeleníti meg pl. e 10-12 sor:

„Nem lesz itt baj" – mondta a puritán
státusférfi s ernyőjén elrepül,
mert ő ravasz, ő átlát a szitán:
szép szótól minden szörny elszenderül.
A békepipát négy nagy indián
elszívta és a státusférfiú
Londonban termett egy rongy cédulán,
Adolf de jó! s Benito nem hiú!
Szép szót a bomba hamar követi;
a menny égő fedője ráborul
s az óvárost magjáig szétveri
Szent Pál körül a villámháború.

Mármint a Szent Pál katedrális körül, amelynek környékére a Luftwaffe borította rá a menny égő fedőjét. De a vers nem ettől remeklés. Emlékszünk Sir Neville Chamberlain miniszterelnökre, aki esernyős fotóin a legelőkelőbb angol egyetemek és klubok miliőjében finomult fölénnyel, jól szabott kabátban lépdel a második világháború fele. Szinte látjuk, amint ernyőjén magasba kapja a szél, hogy Európa valamelyik fontos repülőterén ereszkedjen le a tisztelgő katonák sorfala előtt, a földetérés trappoló, bukdácsoló lendületével.
Igen, Európa. Ugyanebben a poémában olvassuk:

Van-e még hírhozó angyal
hírt adni, mi van most otthon,
úgy értsd: az otthoniakkal;
nékem az otthon már London.
Laza volt nagyon a töltés,
szép látszat volt Európa,
könnyű lökésre bedőlt és
mocsárba roskadt azóta.

Van-e még hírhozó angyal... Érdemes lenne tudni, mikor c sorokat leírta, Cs. Szabó olvasta-e már emigráns-társa, Márai Sándor remekét, a Mennyből az angyal-t. A poéma (A Bujdosó Hegedős) keltezése: 1951–1958. Éppenséggel akár olvashatta is.
Márai egyébként irodalmi ízlésében olykor éppolyan igazságtalan volt, mint amilyen barátságtalan emberi kapcsolataiban. Cs. Szabóval szemben alighanem féltékeny lehetett, egyik levelében azt írja, hogy a társaságban „jelen volt továbbá még egy főiskolai tanár is", ez volt Cs. Szabó László.
Apropó Márai. Ahogyan Krúdy megírta a maga Szindbád-ját, s ahogyan Márai megírta a maga Szindbádját Krúdy Gyuláról, Cs. Szabó is írt egy fontos Szindbád-verset (Szindbád a határszélen). Íme néhány sora:

Csattog a fán egy csontváz,
szél urak szíját rágja,
hópehelyekkel mókáz
Szindbád vén kabalája.

Mint látható, költőnknek rendkívüli képessége hibátlan négysoros strófákba tömöríteni, feledhetetlenül képszerűvé tenni olykor egészen elvont tartalmakat is:

apát cserél csupán
a lázadó gyerek,
kit tagadásra hajt
a lelkiismeret.
(A Tékozló Fiú)

Vagy íme egy másik tökéletes strófa, egy külvárosi kép, melyben egy egész ballada van elrejtve:

s a bicska hosszú volt a pántlikákért
minden vasárnap éjjel,
lépésben jött Hóstát felől a mentő
egy haldokló legénnyel.
(Lázrózsák)

Cs. Szabó költészetének (és prózájának) Kolozsvárhoz kötődő, kolozsvári vagy Kolozsvár közeli helyszíneket megjelenítő részleteivel most ne foglalkozzunk, ezt bizonyára amúgyis megteszik hivatalból az olyan tudós egyesületek, mint mondjuk a Kolozsvár Társaság, ugyan ki, ha ők nem.
Ezek után pedig lássuk a nagy verset.

Cs. Szabó László
A Nagy Háború
Nyelvemlék a tizenhatodik századból

A császár a tanácsosaihoz:
Áldozzatok. Egy évre mához
vért habzsolnak a fegyverek
s ha hétezer dervis megátkoz
barlangvárukba bemegyek!
Oránban mondatok miséket,
a Níluson lesz udvarom
s Bizáncban hogy zeng himnuszének
a tróndivánról hallgatom.
Nyugat Keletet visszavívja,
Rómának visszapörölöm,
égi rangomnak ez a díja,
lesz még a földön nagy öröm,
dögfelhő ront a holdsarlóra
és tűzre jut a lófarok,
megvirradt már a bosszúóra,
mit térdrehullva akarok...
most menjetek s áldozzatok.

A szultán a vezéreihez:
Böjtöljetek. Egy évre mától
Nyugattal én leszámolok.
Madrid négy sarka égre lángol
s Rómán is leng még lófarok!
Félholdban álljon fel a flotta,
megtisztítom a tengerem,
ménünk Majorkát megtapodja,
a császárt fölfeszíttetem,
dölyfös hadát fodros zekében
a gályapadhoz veretem,
Mekkában zúg a hálaének,
egy angyal szólít nevemen
s a próféta lenyújtja karját.
Hétezer ágyut öntetek,
mert győzelmünket most akarják
az égiek... Hát menjetek
s újhold napig böjtöljetek.

Magyar prédikátor magában:
Vetésemen, asszonyomon végiggázolt
s magzatomat elhurcolta a török,
iskolámért, híveimért hontalanul
futó nyájban bécsi úrral pörölök.
Századéve készülődnek, fenekednek
s ígérgetik egymásnak a bősz halált,
jött a halál faluinkra városunkra,
harc és pestis mindenestől fölzabált.
Kócsagokat láttam s gémet ember helyén
kényes lábbal mocsarakban lakozni,
szépapám is, nagyapám is oda jártak
Mátyás alatt szabad kedvvel borozni.
Csatatere vasasoknak, janicsárnak,
Magyarország földig rontva, rom alatt,
császár, szultán fogadtak egy szent háborút,
nagy háborút s a háború elmaradt!
(1950)

Megjelent a 2006. szeptemberi Irodalmi Jelenben

 

Dokumentum 1